10-09
Szent Dénes püspök és társai, vértanúk
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Krisztusért olyanok vagyunk, mint akiket halálra szántak, mégis élnek.
Testvéreim!
Úgy viselkedünk minden helyzetben, mint Isten szolgái! Nagy türelemmel viseljük a nyomorúságot, a szükséget és a szorongatást! Vállaljuk, hogy megverjenek, börtönbe zárjanak és tüntessenek ellenünk!
Fáradunk, virrasztunk, böjtölünk!
Szolgálunk feddhetetlen élettel, tudással, türelemmel, a Szentlélekben, őszinte szeretettel!
Hirdetjük az igazságot Isten erejével, harcolunk az igaz ügyért, és védjük minden erőnkkel: akár siker ér, akár kudarc, akár gyalázat, akár dicséret!
Csalónak mondhatnak, mégis igazak vagyunk; ismeretlenek lehetünk, mégis jól ismernek; meghalhatunk, és mégis élünk; megfenyíthetnek, mégsem halunk bele.
Megszomoríthatnak, mégis folyton derűsek vagyunk; szegények vagyunk, mégis sok embert gazdagítunk; semmink sincsen, mégis a miénk minden.
Ez az Isten igéje.
2Kor 6,4-10
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. 5. vers.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,1-2ab.2cd-3.4-5.6
ALLELUJA
„Én a világ világossága vagyok”, mondja a mi Urunk. * „Aki engem követ, övé lesz az élet világossága.” Jn 8,12 – 4 g. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ti vagytok a világ világossága.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,13-16
10-09b
Leonardi Szent János áldozópap
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Jézus Krisztust hirdetjük, magunkat pedig úgy, mint a ti szolgátokat.
Testvéreim!
Mivel Isten irgalmából kaptuk a szolgálatot, nem csüggedünk el. Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem élünk álnokságban, és nem hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az Isten színe előtt nyíltan hirdetjük az igazságot, és így ajánljuk magunkat a jóakaratú embereknek.
Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, az Urat, magunkat pedig mint a ti szolgátokat Jézusért. Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünkben is világosságot támasztott, hogy felragyogjon számunkra Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.
Ezt a kincset azonban törékeny cserépedényben őrizzük, hogy ezt a rendkívüli erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.
Ez az Isten igéje.
2Kor 4,1-2.5-7
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit. Vö. 3. vers.
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen.
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét.
Hívek: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
E: Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
E: Népek családjai, adjatok az Úrnak, † adjatok dicsőséget és tiszteletet az Úrnak, * ismerjétek el az Úr nevének dicsőségét.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
E: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
Zsolt 95,1-2a.2b-3.7-8a.10
ALLELUJA
Jézus mondja: † Jöjjetek, kövessetek engem, * én emberek halászává teszlek benneteket! Mk 1,17 – 5. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az apostolok mindenüket elhagyták, és követték Jézust.
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát, Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,1-11