08-14
Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú
Vagy:
OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
Így szól az örök Bölcsesség:
Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket.
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak.
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük telve volt halhatatlansággal.
Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.
Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket egészen elégő áldozatul.
Az (utolsó) ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.
Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak: és az Úr lesz a királyuk mindörökre.
Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrésze.
Ez az Isten igéje.
Vagy:
SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Nekünk is életünket kell adni testvéreinkért.
Szeretteim!
Ne csodálkozzatok azon, hogy a világ gyűlöl titeket. Mi tudjuk, hogy a (lelki) halálból új életre keltünk, mert szeretjük testvéreinket. Akiben nincs szeretet, az a (lelki) halálban marad. Aki pedig gyűlöli testvérét, az gyilkos. Viszont tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet része az örök boldogságban.
Abból ismerjük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta érettünk. Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. De megvan-e bennünk az Isten szeretete, ha azt látjuk, hogy valamelyik testvérünk szükséget szenved, és elzárjuk előle szívünket, pedig módunkban állna, hogy segítsünk rajta?
Szeretteim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal!
Ez az Isten igéje.
Bölcs 3,1-9 vagy 1Jn 3,13-18
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála. 15. vers.
Előénekes: Erős az én hitem, bár gyakran mondtam: * „Engem nagyon megaláztak.”
És keservemben így is szóltam: * „Hazug minden ember!”
Hívek: Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála.
E: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
H: Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála.
E: Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjeltörted.
Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
H: Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála.
Zsolt 115,10-11.12-13.16-17
ALLELUJA
Aki gyűlöli életét ebben a világban * az megmenti azt az örök életre. Jn 12,25 – 8 G. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus új parancsolata: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,12-16