05-21
Magallán Szent Kristóf áldozópap és társai, mexikói vértanúk
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Akik Krisztusért minden áldozatot vállalnak, azokat maga Isten jutalmazza meg.
Én, János, akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!”
Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak. Arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent: „Ámen. Áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön örökké! Ámen.”
Ekkor a vének közül az egyik megszólított, és megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhások és honnan jöttek?” Ezt feleltem: „Te tudod, uram!” Erre ő azt mondta: „Ezek a nagy szorongattatásból jöttek. Ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.
Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomban. A trónon ülő oltalmat nyújt nekik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség. Mert a Bárány, aki a királyi trónon ül, legelteti és az élő vizek forrásához tereli őket. Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.”
Ez az Isten igéje.
Jel 7,9-17
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből! 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9
ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ha a búzaszem elhal, sok termést hoz.
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál,
kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,24-26