05-20
Sienai Szent Bernardin áldozópap
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Nincs üdvösség senki másban, egyedül Jézus Krisztusban.
Azokban a napokban Péter a Szentlélektől eltelve így szólt: „Népünk elöljárói és ti, vének! Ha ti ma azért hallgattok ki minket – miután egy beteggel jót tettünk –, hogy vajon ő hogyan is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy ez az ember annak a názáreti Jézus Krisztusnak a neve által áll itt előttetek egészségesen, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból.
Ő az a kő, amelyet ti, építők elvetettetek, és mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetünk.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 4,8-12
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. Vö. 8a és 9a. vers.
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Új éneket adott az ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,2 és 4ab.7-8a.8b-9.10
ALLELUJA
„Én a világ világossága vagyok”, mondja a mi Urunk. * „Aki engem követ, övé lesz az élet világossága.” (Jn 8,12 – 4 g. tónus.)
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Követlek téged, bárhová mégy.
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,57-62