01-15
Remete Szent Pál
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Törekszem a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten onnan felülről adott Jézus Krisztusban.
Testvéreim!
Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is.
Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem.
Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.
Ez az Isten igéje.
Fil 3,8-14
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! Vö. 2a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
E: Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
Jertek, fiaim, és hallgassatok engem, * az Úr félelmére tanítalak titeket.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
E: Tartóztasd nyelvedet a rossztól, * ajkad ne szóljon hamisságot.
Fordulj el a rossztól, és a jót cselekedd, * keresd a békét és azt kövessed.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Zsolt 33,2-3.4.6.9.12.14-15
ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. (Mt 11,25 – 8 G. tónus.)
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Országa titkait a mennyei Atya elrejtette a bölcsek és okosak elől, de feltárta a kicsinyeknek.
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-30