05-29

Szent VI. Pál pápa


SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Fesztusz helytartó és Agrippa király beszélget Pál apostolról, aki a meghalt, de feltámadt Jézust hirdeti.
Amikor Pál apostol fogságban volt Cezáreában, Agrippa király és nővére, Bereniké odaérkezett, hogy üdvözölje Fesztuszt, az új helytartót. Már több napja ott időztek, amikor Fesztusz szóvá tette a király előtt a fogoly Pál ügyét:
„Elődöm, Félix, itt hagyott egy foglyot. Amikor Jeruzsálemben voltam, a főpapok és a vének hozzám fordultak ügyében, és elítélését kérték. Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiak senkit sem szoktak kiszolgáltatni, amíg a vádlottat nem szembesítik vádlóival, és alkalmat nem adnak neki, hogy védekezhessék a vád ellen. Mikor aztán többen idejöttek, másnap késedelem nélkül a bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert.
Amikor a vádlók előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak fel ellene, amelyet én bűnnek minősíthettem volna. Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos Jézus nevű halottat emlegettek, akiről Pál azt állította, hogy él. Ezekben a vitapontokban nem tudtam eligazodni. Ezért megkérdeztem tőle, hajlandó-e fölmenni Jeruzsálembe, hogy ott ítélkezzenek fölötte ebben az ügyben.
Pál azonban föllebbezett, és azt kívánta, hogy ügyét küldjem a császárhoz. Úgy rendelkeztem tehát, hogy tartsák őrizetben, míg el nem küldöm a császárhoz.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 25,13-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Zsolt 96,1-2a.2b-3.7-8a.10

ALLELUJA
A Szentlélek mindenre megtanít titeket, * eszetekbe juttat mindent, amit mondtam néktek. Jn 14,26 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Legeltesd juhaimat! Legeltesd bárányaimat!
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 21,1.15-19

05-29b

Boldogságos Szűz Mária az Egyház Anyja – E


Ennek az emléknapnak (pünkösdvasárnap utáni hétfő) saját olvasmányai vannak.

OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
„Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.”
Az (első) ember és felesége a bűn elkövetése után elrejtőztek az Édenkert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?”
Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert mezítelen vagyok, tehát elrejtőztem.”
De Isten így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így válaszolt: „Az asszony, akit mellém rendeltél, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.”
Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Az (ő ivadéka) széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.”
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ez az Isten igéje.
Ter 3,9-15.20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa. (2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Isten a szent hegyekre alapította városát, † mert az Úr szereti Sion kapuit, * jobban, mint Jákob hajkait.
Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa.
Hívek: Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa.
Vagy: Alleluja.
E: Tisztelőim között említem majd Egyiptomot és Babilont, * itt születtek mindnyájan, a filiszteusok, a tírusziak és Etiópia népe.
Azt mondják majd Sionról: † benne született ez is, meg az is, * és a Fölséges maga tette őt erőssé.
Hívek: Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr számba veszi a peket, * ezek mind itt születtek.
A körtáncot lejtők mind azt dalolják: * „Minden forrásom belőled fakad!”
Hívek: Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 86,1-2.3. és 5.6-7

ALLELUJA
Boldog vagy Szűz Mária, és minden dicséretre méltó, * mert tőled virradt ránk az igazság napja: Krisztus, a mi Istenünk. - 8. tónus

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
„Íme, a te fiad!”
„Íme, a te anyád!”

Nagypénteken: Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária: Kleofás felesége, és Mária Magdolna.
Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 19,25-27

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
28. A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIÁRÓL
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a Boldogságos Szűzanyával együtt, mert ha ő velünk imádkozik, szent Fia bizonnyal meghallgatja kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te Szűz Anyádat rendelted Egyházad anyjává. Az ő közbenjárására tartsd meg a szent hitben N. pápánkat, N. főpásztorunkat, a püspökök testületét, papjainkat és az egész hívő népet!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Urunk, Szűz Anyád a világ királynője. Az ő közbenjárására add meg, hogy az emberek békében és boldogságban éljenek!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
3. Urunk, Szűz Anyád a mi nagyasszonyunk és patrónánk. Az ő közbenjárására add meg, hogy nemzetünk békében és egyetértésben gyarapodjék és boldoguljon!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
4. Urunk, Szűz Anyád a mi édes reménységünk. Az ő közbenjárására nyerjen védelmet az erőtlen és az elhagyott, találjon rá az igazságra a tévelygő, és térjen hozzád a bűnös!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
5. Urunk, Szűz Anyád a mennyország ajtaja. Az ő közbenjárására engedd el (N. testvérünk és összes) elhunyt testvéreink hátralevő büntetését, és vezesd be őket az örök életre!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
Pap: Urunk, szálljon fel imádságunk dicsőséges trónusodhoz, és ne engedd, hogy csalódottan, üres kézzel távozzunk! Szűz Anyádnak, mennyei édesanyánknak közbenjárására hallgasd meg kéréseinket! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.