03-04

Szent Kázmér


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Törekszem a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten onnan felülről adott Jézus Krisztusban.
Testvéreim!
Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is.
Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem. Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.
Ez az Isten igéje.
Fil 3,8-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet? 1b. vers.
Előénekes: Aki bűn nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik.
Aki igazat gondol szívében, * akinek rágalmat nem beszél szája.
Hívek: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet?
E: Aki felebarátjának nem tesz rosszat, * aki nem gyalázza embertársát.
Aki a gonoszt semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt.
H: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet?
E: Aki pénzét uzsorára nem adja, * és vesztegetést nem fogad el ártatlan ellen.
Aki így éli életét, * soha meg nem rendül.
H: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet?
Zsolt 14,2-3ab.3cd-4ab.5

ALLELUJA
Jézus mondja: † Új parancsot adok nektek: * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket. Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
36. A SZENT FÉRFIAKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, gondviselő mennyei Atyánkat, hogy a szent hitvallók példája nyomán szentségben és igazságban járjuk a földi élet útjait!
Lektor: 1. Segítsd kegyelmeddel Egyházad minden tagját, hogy valóban a föld sója és a világ világossága legyünk!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Adj egyetértést a népeknek, és támassz önzetlen békességszerzőket az egész világ javára!
3. Add, hogy úgy fáradozzunk családunk és embertársaink jólétéért, hogy mentek maradjunk a világ bűneitől!
4. Adj nekünk irgalmas szívet, hogy bajbajutott embertársaink segítségével rójuk le az irántad való szeretet adóját! 5. Add, hogy a betegek és a szenvedők a szentek példájára krisztusi lélekkel viseljék keresztjüket!
(6. Add, hogy N. testvérünkkel [nővérünkkel] és minden kedves halottunkkal szentjeid társaságában jobbod felől állhassunk az ítélet napján!)
Pap: Mennyei Atyánk, nyisd meg lelki szemünket, hogy nagy testvéreinkben, a szentekben megcsodáljuk, mire képes kegyelmeddel az ember! Erősítsd akaratunkat, hogy földi hivatásunknak hűséges betöltésével méltónak bizonyuljunk szent példaképeinkhez! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

03-04b

Boldog Meszlényi Zoltán püspök és vértanú


OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
Így szól az örök Bölcsesség:
Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak.
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük telve volt halhatatlansággal.
Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.
Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket egészen elégő áldozatul.
Az (utolsó) ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.
Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak: és az Úr lesz a királyuk mindörökre.
Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrésze.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 3,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, te vagy nékem * az én örökségem! Vö. 5a. vers.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Istenem, te vagy nékem * az én örökségem!
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Istenem, te vagy nékem * az én örökségem!
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.
H: Istenem, te vagy nékem * az én örökségem!
Zsolt 15,1-2.5.7-8.11

ALLELUJA

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom öt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,28-33

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Forduljunk, testvéreim, könyörgő imánkkal mindenható Atyánkhoz, Boldog Zoltán közbenjárását kérve egyházunkért és magyar hazánkért.
1. Urunk, Jézus Krisztus, te a családi otthon szeretetteljes légköréből gondos nevelőkre bíztad Boldog Zoltán felkészítését hivatására. Add, hogy a mai szülők és nevelők átérezzék felelősségüket a jövőnemzedék felkészítésére.
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Urunk, Jézus Krisztus, te meghívtad őt szolgálatodra, és hívó szavadat követve tanult és képezte magát szőlődben való munkára. Add,hogy mindazok, akiket meghívsz szolgálatodra, vállalják is a lelki és tudományos felkészülést hivatásukra.
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
3. Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek pecsétjével megjelölve, Zoltán vértanú papi szolgálatát főpásztora munkatársaként végezte teljes odaadással. Add, hogy egyházunk papjai odaadó elkötelezettséggel teljesítsék rájuk bízott feladatukat.
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
4. Urunk, Jézus Krisztus, te Zoltán vértanúdat püspökként főpásztorainak, köztük Mindszenty kardinális közvetlen munkatársává rendelted. Add meg egyházunk főpásztorainak a bölcsesség és odaadás kegyelmét Isten népének vezetésére.
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
5. Urunk, Jézus Krisztus, te rábíztad az üldöztetés miatt árván maradt főegyházmegye kormányzását, amit ő irántad és Egyházad iránti hűséggel végzett egészen vértanú haláláig. Add, hogy ez a példamutatása az ország és a főegyházmegye felszentelt szolgáit és híveit a minél tökéletesebb követésedre sarkallja.
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
Mindenható Istenünk, mennyei Atyánk! Hálatelt szívvel köszönjük Boldog Zoltán tanúságtételét. Kérünk, hogy Magyarok Nagyasszonya, Szent István király, Boldog Zoltán vértanúpüspök és valamennyi magyar szent és boldog közbenjárására mindannyian megerősödjünk hitünkben, remény töltse be életünket, és szeretetünk gyakorlása példamutató legyen a mindennapi életünkben. Krisztus, a mi Urunk által.