05-20a

Boldogságos Szűz Mária az Egyház Anyja – E


Ennek az emléknapnak (pünkösdvasárnap utáni hétfő) saját olvasmányai vannak.

OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből
„Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.”
Az (első) ember és felesége a bűn elkövetése után elrejtőztek az Édenkert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?”
Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert mezítelen vagyok, tehát elrejtőztem.”
De Isten így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így válaszolt: „Az asszony, akit mellém rendeltél, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.”
Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Az (ő ivadéka) széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.”
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ez az Isten igéje.

vagy

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel, állhatatosan imádkoztak Máriával, Jézus anyjával együtt.
Miután Jézus fölvétetett a mennybe, az apostolok az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel, állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.
Ez az Isten igéje.
Ter 3,9-15.20 v. ApCsel 1,12-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa. (2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Isten a szent hegyekre alapította városát, † mert az Úr szereti Sion kapuit, * jobban, mint Jákob hajkait.
Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa.
Hívek: Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa.
Vagy: Alleluja.
E: Tisztelőim között említem majd Egyiptomot és Babilont, * itt születtek mindnyájan, a filiszteusok, a tírusziak és Etiópia népe.
Azt mondják majd Sionról: † benne született ez is, meg az is, * és a Fölséges maga tette őt erőssé.
Hívek: Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr számba veszi a peket, * ezek mind itt születtek.
A körtáncot lejtők mind azt dalolják: * „Minden forrásom belőled fakad!”
Hívek: Dicső dolgokat mondanak lad, * Isten városa.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 86,1-2.3. és 5.6-7

ALLELUJA
Boldog vagy Szűz Mária, és minden dicséretre méltó, * mert tőled virradt ránk az igazság napja: Krisztus, a mi Istenünk. - 8. tónus

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
„Íme, a te fiad!”
„Íme, a te anyád!”

Nagypénteken: Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária: Kleofás felesége, és Mária Magdolna.
Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 19,25-27

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
28. A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIÁRÓL
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a Boldogságos Szűzanyával együtt, mert ha ő velünk imádkozik, szent Fia bizonnyal meghallgatja kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te Szűz Anyádat rendelted Egyházad anyjává. Az ő közbenjárására tartsd meg a szent hitben N. pápánkat, N. főpásztorunkat, a püspökök testületét, papjainkat és az egész hívő népet!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Urunk, Szűz Anyád a világ királynője. Az ő közbenjárására add meg, hogy az emberek békében és boldogságban éljenek!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
3. Urunk, Szűz Anyád a mi nagyasszonyunk és patrónánk. Az ő közbenjárására add meg, hogy nemzetünk békében és egyetértésben gyarapodjék és boldoguljon!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
4. Urunk, Szűz Anyád a mi édes reménységünk. Az ő közbenjárására nyerjen védelmet az erőtlen és az elhagyott, találjon rá az igazságra a tévelygő, és térjen hozzád a bűnös!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
5. Urunk, Szűz Anyád a mennyország ajtaja. Az ő közbenjárására engedd el (N. testvérünk és összes) elhunyt testvéreink hátralevő büntetését, és vezesd be őket az örök életre!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
Pap: Urunk, szálljon fel imádságunk dicsőséges trónusodhoz, és ne engedd, hogy csalódottan, üres kézzel távozzunk! Szűz Anyádnak, mennyei édesanyánknak közbenjárására hallgasd meg kéréseinket! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.