06-12

A mi Urunk, Jézus Krisztus az örök Főpap – C év

vagy
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Kit küldjék el? Ki megy el nekünk?
Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, kettővel lebegtek. Így kiáltott egyik a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!”
A hangos kiáltástól megrendültek a templomküszöbök alapjai is, és a templom megtelt füsttel.
Azután hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjék el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!”
Ez az Isten igéje.

vagy
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez.
Testvéreim!
Illett ugyanis, hogy azt, akiért és aki által minden lett, mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben tökéletesítse. Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli testvérnek nevezni őket, amikor ezt mondja: Hirdetni foglak testvéreimnek, zengem dicséreted az egybegyűltek előtt. Majd: Bizalommal ráhagyatkozom. Aztán: Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket.
A testvéreknek közös a testük és a vérük. Ebből Jézus is részt vállalt, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett.
Hiszen Jézus nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és levezekelje a nép bűneit.
Mivel ő maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésekkel küzdenek.
Ez az Isten igéje.
Iz 6,1-4.8 vagy Zsid 2,10-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 1. vers.
Előénekes: Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizeken vezet és lelkemet felüdíti.
Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettéi, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,2-3,5,6

ALLELUJA
Íme, az én szolgám, akit támogatok, † választottam, akiben kedvem telik. * Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Iz 42,1 – 9.tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
1Amikor Jézus mindezt elmondta, szemét az égre emelve így szólt: »Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, 2ahogy hatalommal ruháztad fel őt minden test fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon.
14Közöltem velük igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból.
15Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. 16Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. 17Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. 18Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. 19Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban.
20De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, 21hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. 22Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. 23Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.
24Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. 25Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. 26Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.«
Ezek az evangélium igéi.
Jn 17,1-2,14-26

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádjuk Krisztus Urunkat, aki kereszthalála által feláldozta magát értünk a mennyei Atyának, hogy megszabadítson minket bűneinktől!
Lektor: 1. Urunk, te véred kiontásával szentesítetted az új és örök szövetséget: add, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Urunk, te vállaltad értünk a szenvedést és a kereszthalált: add, hogy mi se vonakodjunk elfogadni és hordozni életünk keresztjeit!
Hívek: Kérünk téged...
3. Urunk, te megígérted, hogy örök életre szökellő vízforrást ajándékozol nekünk: áraszd ki Szentlelkedet minden emberre!
Hívek: Kérünk téged...
4. Urunk, te elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék a kereszt üdvözítő erejét: add, hogy mi is keresztedből merítsünk erőt szenvedéseink elviselésére!
Hívek: Kérünk téged...
5. Urunk, te kereszted és feltámadásod által eltörölted minden vétkünket: add, hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek vigasztalása!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Urunk, te kiérdemelted híveid számára a feltámadást és az örök dicsőséget: add, hogy elhunyt testvéreink elnyerjék ígéreteid teljesülését!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Istenünk, a kereszt botránya megmutatta számunkra örök bölcsességedet és irántunk való végtelen szeretetedet. Engedd, hogy mindig bizakodó lélekkel dicsekedjünk Krisztus keresztjével. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

06-12a

A mi Urunk, Jézus Krisztus az örök Főpap – A év

Ter 22,9-18 v. Zsid 10,4-10;

VÁLASZOS ZSOLTÁR
????
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat. (8a és 9a. vers. – 7b. tónus.)
Előénekes: Uram, én Istenem, sok nagy csodát tettél miérettünk: * nincs hozzád hasonló.
Akaratod teljesítésére vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
Igazságodat nem rejtettem el szívem mélyén, * hűségedet és segítségedet elbeszéltem.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
Zsolt 39,6ab.9bc.10-11ab

ALLELUJA
Íme, az én szolgám, akit támogatok, † választottam, akiben kedvem telik. * Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Iz 42,1 – 9.tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Ezek az evangélium igéi.
Mt 26,36-42

06-12b

A mi Urunk, Jézus Krisztus az örök Főpap – B év

vagy
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A mi bűneinkért szúrták át.
Így szól az Úr: Íme, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik.
Amint sokan elborzadtak láttán – hisz oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata –, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt.
Mert olyasmit fognak látni, amilyet még sohasem hirdettek nekik, és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak.
Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg?
Úgy nőtt föl előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből.
Nem volt sem szép, sem ékes, hogy szívesen nézzük őt, a külsejére nézve nem volt vonzó.
Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés, olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.
Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.
Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást!
Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki száját.
Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele.
Ugyan ki törődik ügyével?
Igen, kitépték az élők földjéről, és népem bűnei miatt halállal sújtották.
A gonoszok között adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt szájában.
Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel.
Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata.
Azért, mert lelke szenvedett, látni fogja a világosságot, és betelik megelégedéssel.
Sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta.
Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek zsákmányai, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben a bűnösökért imádkozott.
Ez az Isten igéje.

vagy
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Krisztus egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a választottakat.
Testvéreim!
Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt.
Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.
Ezt bizonyítja a Szentlélek is, amikor így szól (Jeremiás próféta által):
Ez az a szövetség, amelyet ama napok után kötök velük, mondja az Úr. Törvényemet szívükbe írom és elméjükbe vésem, bűneikre és engedetlenségükre nem gondolok többé.
Ahol pedig ezek a bűnök már bocsánatot nyertek, ott nincs többé szükség a bűnért való áldozatra.
Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk.
Főpapunk is van, akit Isten az ő népe fölé rendelt. Járuljunk hát hozzá őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.
Ez az Isten igéje.
Iz 52,13–53,12 vagy Zsid 10,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat. (8a és 9a. vers. – 7b. tónus.)
Előénekes: Uram, én Istenem, sok nagy csodát tettél miérettünk: * nincs hozzád hasonló.
Akaratod teljesítésére vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
Igazságodat nem rejtettem el szívem mélyén, * hűségedet és segítségedet elbeszéltem.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
Zsolt 39,6ab.9bc.10-11ab

ALLELUJA
Íme, az én szolgám, akit támogatok, † választottam, akiben kedvem telik. * Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Iz 42,1 – 9.tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ezt tegyétek az én emlékezetemre!
Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt.
Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”
Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 22,14-20