06-01

Szent Jusztínusz vértanú


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Úgy tetszett Istennek, hogy oktalanságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket.
Testvéreim!
A keresztre feszített Krisztusról szóló igehirdetésünk oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. Hiszen így olvassuk a Szentírásban: Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom.
Hol marad a (görög) bölcselő, a (zsidó) írástudó vagy az e világ tudósa? Nemde megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége ostobaság?
Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket. A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg ostobaság, de a meghívottaknak, legyenek bár zsidó- vagy pogány származásúak, Krisztus az Isten ereje és az Isten bölcsessége. Hiszen Isten „oktalansága" bölcsebb az embereknél, Isten „gyöngesége” pedig erősebb az embereknél.
Ez az Isten igéje.
1Kor 1,18-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből! 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2. Tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ti vagytok a világ világossága.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja azokat, igen nagy lesz a mennyek országában.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,13-19

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
31. A VÉRTANÚKRÓL
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki a vértanúk hősiessége által mutatja meg a világnak az igaz hit értékét és az áldozatvállalás magasztosságát!
Lektor: 1. Vértanúidért, akik mindhalálig hűségesek maradtak hozzád, őrizd meg népedet az igaz hitben!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Vértanúidért, akik szabad lélekkel tettek tanúságot rólad, add meg az egész világnak a lelkiismereti szabadság ajándékát!
3. Vértanúidért, akik téged követve keresztjüket vállalták, add, hogy az élet minden baját mi is erős lélekkel viseljük!
4. Vértanúidért, akik tisztára mosták lelkük köntösét szent véredben, add, hogy legyőzzük a test és a világ csábításait!
5. Vértanúidért, akik együtt uralkodnak veled, fogadd be (N. testvérünket és összes) halottainkat örök országodba!
Pap: Győzelmes királyunk, Jézus Krisztus! Látod, hogy nélküled mennyire gyengék vagyunk. Állj híveid mellett a megpróbáltatás idején, és add meg nekik erősítő kegyelmedet! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.