05-12a

Szent Néreusz és Szent Akhilleusz vértanúk


SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Akik Krisztusért minden áldozatot vállalnak, azokat maga Isten jutalmazza meg.
Én, János, akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!”
Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak. Arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent: „Ámen. Áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Ámen.”
Ekkor a vének közül az egyik megszólított, és megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhások és honnan jöttek?” Ezt feleltem: „Te tudod, uram!” Erre ő azt mondta: „Ezek a nagy szorongattatásból jöttek. Ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.
Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomban, A trónon ülő oltalmat nyújt nekik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség.
Mert a Bárány, aki a királyi trónon ül, legelteti és az élő vizek forrásához tereli őket. Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.”
Ez az Isten igéje.
Jel 7,9-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából. 7a. vers.
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk ellenünk.
Hívek: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából
E: A vadászháló szétszakadt, * és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
Zsolt 123,2-3.4-5.7b-8

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A tanítványoknak vállalniuk kell a tanúságtevést. Ilyenkor a Szentlélek szól belőlük.
Abban az időben Jézus így tanította apostolait:
Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek.
Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,17-22

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
31. A VÉRTANÚKRÓL
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki a vértanúk hősiessége által mutatja meg a világnak az igaz hit értékét és az áldozatvállalás magasztosságát!
Lektor: 1. Vértanúidért, akik mindhalálig hűségesek maradtak hozzád, őrizd meg népedet az igaz hitben!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Vértanúidért, akik szabad lélekkel tettek tanúságot rólad, add meg az egész világnak a lelkiismereti szabadság ajándékát!
3. Vértanúidért, akik téged követve keresztjüket vállalták, add, hogy az élet minden baját mi is erős lélekkel viseljük!
4. Vértanúidért, akik tisztára mosták lelkük köntösét szent véredben, add, hogy legyőzzük a test és a világ csábításait!
5. Vértanúidért, akik együtt uralkodnak veled, fogadd be (N. testvérünket és összes) halottainkat örök országodba!
Pap: Győzelmes királyunk, Jézus Krisztus! Látod, hogy nélküled mennyire gyengék vagyunk. Állj híveid mellett a megpróbáltatás idején, és add meg nekik erősítő kegyelmedet! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

05-12b

Szent Pongrác vértanú


SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!
Én, János, látomásomban nagy sereg örömujjongását hallottam a mennyben. „Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom Istenünknek!” És a trónról szózat tört elő, amely így szólt: „Dicsérjétek Istenünket, ti, összes szolgái, és akik félve tisztelitek őt, kicsinyek és nagyok.” Amit hallottam, úgy hangzott, mint hatalmas tömeg moraja, mint nagy vizek zúgása, mint zengő mennydörgés robaja: „Átvette uralmát Urunk, mindenható Istenünk, örvendezzünk, ujjongjunk és dicsőítsük őt, mert elérkezett a Bárány menyegzőjének napja; már fel is készült menyasszonya. Megadatott neki, hogy ragyogó fehér gyolcsba öltözzék.” – A gyolcs a szentek igaz tetteit jelenti.
Akkor így szólt hozzám az angyal: „Jegyezd fel! Boldogok, akiket meghív menyegzős lakomájára Jézus, az Isten Báránya!”
Ez az Isten igéje.
Jel 19,1.5-9a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket! Vö. 1a. vers.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart mindörökké.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
Ő jól tudja, hogy miből formált, * nem felejti, hogy porból lettünk.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Örökkévaló az Úr irgalma mindazokon, kik őt félik, * és a fiak fiaival az ő igazsága,
azokkal, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsait.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
Zsolt 102,1-2.3-4.8-9.13-14.17-18a

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Országa titkait a mennyei Atya elrejtette a bölcsek és okosak elől, de feltárta a kicsinyeknek.
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,25-30

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
31. A VÉRTANÚKRÓL
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki a vértanúk hősiessége által mutatja meg a világnak az igaz hit értékét és az áldozatvállalás magasztosságát!
Lektor: 1. Vértanúidért, akik mindhalálig hűségesek maradtak hozzád, őrizd meg népedet az igaz hitben!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Vértanúidért, akik szabad lélekkel tettek tanúságot rólad, add meg az egész világnak a lelkiismereti szabadság ajándékát!
3. Vértanúidért, akik téged követve keresztjüket vállalták, add, hogy az élet minden baját mi is erős lélekkel viseljük!
4. Vértanúidért, akik tisztára mosták lelkük köntösét szent véredben, add, hogy legyőzzük a test és a világ csábításait!
5. Vértanúidért, akik együtt uralkodnak veled, fogadd be (N. testvérünket és összes) halottainkat örök országodba!
Pap: Győzelmes királyunk, Jézus Krisztus! Látod, hogy nélküled mennyire gyengék vagyunk. Állj híveid mellett a megpróbáltatás idején, és add meg nekik erősítő kegyelmedet! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.