34. évközi hét kedd
OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Dániel megfejti Nabukodonozor babiloni király álmát, majd megjövendöli a messiási ország eljövetelét, amely minden mást legyőz, és mindörökre fennmarad.
A babiloni fogság idején Dániel próféta így fejtette meg Nabukodonozor álmát: Királyom, álmodban egy szoborféle tűnt eléd: hatalmas, fönséges és félelmetes nagy szobor. A feje színarany. A melle, karja színezüst. A hasa és ágyéka réz, a lábszára vas. A lábfej egyik része vas, a másik része pedig agyag. Amíg így nézted, egy kődarab legurult: a hegyről jött, anélkül hogy kéz ért volna hozzá. Ez nekivágódott a szobor vas és agyag lábának, és darabokra zúzta. Ekkor egyszerre összetört a vas, az agyag, a bronz, az ezüst és az arany, és olyanná lett, mint a nyári szérű pora, amelyet elragad a szél, úgyhogy nyoma sem maradt. A kő pedig, amely szétzúzta a szobrot, heggyé lett: betöltötte az egész földkerekséget. Ez volt az álom.
És most, királyom, elmondom, hogy mindez mit jelent. Te király vagy, sok király felett uralkodol. Az ég Istene erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. Mindazt, ami embernek, állatnak s égi madárnak búvóhelye, a te hatalmad alá helyezte az Isten. Így tehát a szobor aranyból való feje: te vagy. Utánad egy kisebb, ezüstbirodalom jön. Majd harmadikként ismét egy másik, rézből való, amely az egész világon uralkodik. Végül a negyedik olyan kemény lesz, mint a vas. Miként a vas is mindent összezúz és összetör, ez az új ország a többit éppúgy zúzza, tördeli. S miként a szobor lába vassal kevert agyag volt, megoszlik majd e birodalom is, de megőriz valamit a vas szilárdságából. Láthattad, hogy a lába vas volt és agyag. És mert ilyen: szilárd s törékeny keverék az is. Jól láttad azt is, hogy miként vegyül e két anyag: házasságok által egyesülnek ugyan e királyságok, de összeforrni soha nem tudnak: vas és agyag sohasem forrhat össze. E birodalmak idejében Isten egy másik országot támaszt: olyant, amely már meg nem szűnik, és uralma más népekre át nem száll soha. Ez összetöri majd a többi birodalmakat, ő azonban mindörökre fönnmarad. Jól láttad, hogy az az önmagától legördülő kő hogyan zúzta szét a szobor agyag, vas, réz, ezüst és arany részeit!
A nagy Isten most megmutatta, királyom, neked, mindazt, mi egykor megtörténik, és még jönni fog. Mert az álom megfejtése biztos és igaz.
Ez az Isten igéje.
Dán 2,31-45
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké! 59b. vers.
Előénekes: Áldja az Urat az Úr minden műve, *
Hívek: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat az Úr angyalai mindnyájan, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, ti, egek, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, ti, vizek az égbolt fölött, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
E: Áldjátok az Urat, az Úr minden erői, *
H: * dicsérjétek és magasztaljátok mindörökké!
Dán 3,57-61
ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Nem marad kő kövön a jeruzsálemi templomból sem.
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,5-11