2025-11-07

31. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Az apostol Jézus Krisztusnak szolgája a népek megtérítésében.
Testvéreim!
Meg vagyok győződve, hogy tele vagytok jóindulattal, és oly bőséges tudással rendelkeztek, hogy figyelmeztetni tudjátok egymást. Helyenként merészebben írtam nektek, hogy egyet-mást emlékezetetekbe idézzek az Istentől kapott kegyelem alapján.
Jézus Krisztus szolgájának kell lennem a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell végeznem, hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek. Ezzel tehát dicsekedhetem Jézus Krisztusban Isten előtt.
Nem merek ugyanis dicsekedni mással, csak azzal, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével. Így Jeruzsálemtől Illíriáig bejártam az egész vidéket, és hirdettem Krisztus evangéliumát. De becsületbeli dolognak tartottam, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus neve már ismerős volt, és ne a mástól rakott alapra építsek, mert írva van:
Akiknek nem hirdették, majd meglátják, és megértik majd, akik hírét sem hallották.
Ez az Isten igéje.
Róm 15,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. Vö. 2b. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Aki megtartja Krisztus igéjét, * abban Isten szeretete valóban tökéletes. 1Jn 2,5 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Okosan használjuk fel a ránk bízott javakat!
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: »Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.«
Az intéző így gondolkodott magában: »Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből.« Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: »Mennyivel tartozol uramnak?« Azt felelte: »Száz korsó olajjal.« Erre azt mondta neki; »Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet.« Aztán megkérdezett egy másikat: »Te mennyivel tartozol?« »Száz véka búzával« – hangzott a válasz. »Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.«
Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el.
Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 16,1-8

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből-lelkünkből a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki kereszthalála árán meghozta nekünk a bűnbocsánatot és a kiengesztelődést!
Lektor: 1. Itt egybegyűlt és az egész világon elterjedt Egyházért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentséges Atyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, az egyházi rend minden tagjáért és munkatársaikért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak közötti békességért és a népek nyugalmáért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Azokért, akik az Egyházban az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Városunkért (községünkért) és minden lakójának jólétéért és üdvösségéért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], akiért a keresztfán szent vérét ontotta, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, nyújtsd ki segítő jobbodat néped felé, amikor irgalmadért esedezik! Ne engedd, hogy kárba vesszen a világ életéért ontott drága véred! Hárítsd el az emberiségre leselkedő veszedelmet, hogy vigasztalást találjunk halandó életünkben, odaát pedig elnyerjük az örök boldogságot! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.


Igenaptár főoldal