2025-10-24

29. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Jézus Krisztus kegyelme ad erőt, hogy a rossz helyett a jó győzedelmeskedjék bennünk.
Testvéreim!
Tudom, hogy a jó nem lakik bennem, vagyis a testemben. Mert a jót akarni ugyan kész volnék, de arra, hogy a jót meg is tegyem, nem vagyok képes. Hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, a jót; hanem a rosszat teszem, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn.
Így tehát erre a törvényre találok: Bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész. A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében, de más törvényt tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van.
Én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg ettől a halálra szánt testtől? Istennek adjunk hálát, aki megszabadít minket Urunk, Jézus Krisztus által!
Ez az Isten igéje.
Róm 7,18-25a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Igazságodra oktass engem, * én Uram, Istenem! 68b. vers.
Előénekes: Igazi jóságra, okosságra és bölcsességre oktass engem * mert én hiszek parancsolataidban.
Igazán jó vagy, és csak a jót teszed, * rendelkezéseidre oktass engem.
Hívek: Igazságodra oktass engem, * én Uram, Istenem!
E: Jóságos irgalmad vigasztaljon engem, * ahogy szolgádnak megígérted.
Jöjjön el hozzám irgalmad, hogy éljek, * mert törvényed a gyönyörűségem.
H: Igazságodra oktass engem, * én Uram, Istenem!
E: Lelkem sohasem felejti el parancsaidat, * mert azok által éltetsz engem.
Légy szabadítóm, én a tied vagyok, * mivel parancsaidat keresem.
H: Igazságodra oktass engem, * én Uram, Istenem!
Zsolt 118,66.68.76.77.93.94

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ismerjük fel az idők jeleiben az Isten üzenetét!
Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz:
Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság?
Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,54-59

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből-lelkünkből a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki kereszthalála árán meghozta nekünk a bűnbocsánatot és a kiengesztelődést!
Lektor: 1. Itt egybegyűlt és az egész világon elterjedt Egyházért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentséges Atyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, az egyházi rend minden tagjáért és munkatársaikért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak közötti békességért és a népek nyugalmáért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Azokért, akik az Egyházban az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Városunkért (községünkért) és minden lakójának jólétéért és üdvösségéért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], akiért a keresztfán szent vérét ontotta, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, nyújtsd ki segítő jobbodat néped felé, amikor irgalmadért esedezik! Ne engedd, hogy kárba vesszen a világ életéért ontott drága véred! Hárítsd el az emberiségre leselkedő veszedelmet, hogy vigasztalást találjunk halandó életünkben, odaát pedig elnyerjük az örök boldogságot! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.


Igenaptár főoldal