2025-10-05

Évközi 27. vasárnap – Terménybetakarítási hálaadás

Kezdőének:
Hatalmad alá tartozik, Uram, minden, és nincs, aki akaratodnak ellenállhatna. Te alkottad az eget és a földet, és mindent, amit az ég határa magába foglal; te vagy a mindenség Ura. (Vö. Eszt 4.17c-e)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te mindig többet adsz nekünk, mint amit megérdemlünk és kívánhatunk. Áraszd ránk irgalmadat, bocsásd meg mindazt, amivel lelkiismeretünk vádol. És amit szinte már kérni sem merünk, add meg túláradó atyai jóságodból. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Habakuk próféta könyvéből
Az igaz ember a hitből él.
Meddig kell még, Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? Hozzád kiáltanom: „Erőszak!” anélkül, hogy megszabadítanál?
Miért feded fel előttem a gonoszságot, és mutatod meg a nyomorúságot? Csupa fosztogatást, csupa rablást látok magam előtt; a vádaskodás és civakodás egyre fokozódik.
Az Úr is megszólalt, és ezt mondta:
„Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen.
Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik és nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.
Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért.”
Ez az Isten igéje.
Hab 1,2-3;2,2-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára, * „Népem, ne légy kemény szívű.” Vö. 8. vers. (2. tónus)
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára, * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt.
Mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára, * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára, † „Ne keményítsétek meg szíveteket, * mint egykor Meribánál,
Massza napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára, * „Népem, ne légy kemény szívű.”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Bátor szívvel tégy tanúságot Jézus Krisztus mellett!
Szeretett Fiam!
Figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán benned él. Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett, sem mellettem, aki érte fogoly vagyok. Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében. Eszményed az az egészséges tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál. Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik.
Ez az Isten igéje.
2Tim 1,6-8.13-14

ALLELUJA
Az Úr igéje örökké megmarad, * ez az a tanítás, amelyet hirdetek néktek. 1Pét 1,25 – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A jó szolga nem pusztán kötelességből, hanem szeretetből végzi munkáját:
Abban az időben az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.”
Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek.
Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: »Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz.« Nem ezt mondja-e inkább: »Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?« S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait?
Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,5-10

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Mennyei Atyánk meghallgatja könyörgő szavunkat. Forduljunk hozzá erős hittel és gyermeki bizalommal!
Lektor: 1. Áraszd ránk, Urunk, kegyelmedet, hogy szent néped készséges lélekkel szolgálja szándékaidat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Adj bölcsességet N. pápának és az Anyaszentegyház püspökeinek, hogy az idők jeleiből felismerjék korszerű teendőiket!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Ébressz felelősségtudatot a népek vezetőiben, hogy állhatatosan szolgálják a világ békéjét és a népek javát!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Adj nekünk alázatos szívet, hogy a jót, amit teszünk, kegyelmed segítségének tulajdonítsuk!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Önts bizalmat híveidbe, hogy állhatatosan kérjük tőled mindazt, ami üdvösségünkre szolgál!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Istenünk, oltalmunk és erősségünk! Te vagy minden jó gondolat, szándék és cselekedet szerzője, figyelj Egyházad könyörgésére! Engedd, hogy amit hívő lélekkel eléd terjesztünk, mindazt meg is nyerjük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Urunk, Istenünk, fogadd el rendelésed szerint bemutatott áldozatunkat, és a szent misztériumokkal, amelyeket köteles szolgálatunkkal megünneplünk, tedd teljessé megváltásunkat és szentelj meg minket. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
III. évközi prefáció – Misekönyv 449. oldal
Mert valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten:
A te végtelen dicsőségedhez tartozik, hogy isteni erőddel segítesz a halandó emberen, és éppen halandó voltunkból szerzel gyógyulást.
Így amit veszteségnek tartunk, azt üdvösségünkre fordítod Krisztus, a mi Urunk által.
A te fölségedet őáltala dicsőíti az angyalok hatalmas kórusa: boldogan áldanak, mert mindörökké látnak téged. Add, kérünk, hogy az ő szavukhoz társuljon szózatunk, és velük együtt szüntelen ujjongással zengjük:

Áldozási ének:
Jó az Úr azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely őt keresi. (Siral 3,25)
Vagy
Egy kenyér és egy test vagyunk mi sokan, mindnyájan, akik egy kenyérben és egy kehelyben részesülünk. (Vö. 1Kor 10,17)

Áldozás utáni könyörgés:
Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy tápláljon és lelkesítsen ez a magunkhoz vett szentség, és alakítson minket szent Fiad képmására. Krisztus, a mi Urunk által.



Igenaptár főoldal