21. évközi hét szombat
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Isten arra tanít, hogy szeressük egymást.
Testvéreim!
A testvéri szeretetről nem szükséges írnom, hiszen Istentől tanultátok, hogy szeressétek egymást. Szeretettel is vagytok minden testvér iránt egész Macedóniában.
Most azonban arra buzdítunk titeket, hogy ebben még inkább tökéletesedjetek. Tartsátok kötelességteknek, hogy békességben éljetek! A magatok dolgával törődjetek, és dolgozzatok saját kezetekkel, amint meghagytuk nektek!
Ez az Isten igéje.
1Tessz 4,9-11
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket. Vö. 9. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket.
E: Zúgjon a tenger, és ami betölti, * a földkerekség, és akik rajta élnek.
Tapsoljanak a folyamok, * és a hegyek is ujjongjanak az Úr színe előtt.
H: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket.
E: Mert eljön ítélni a földet, † igazságban ítéli az egész világot, * egyenlőképpen minden népet.
H: Eljön az Úr a népekhez * igazságban ítélni őket.
Zsolt 97,1.7-8.9
ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 11. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A ránk bízott kegyelmi javakról számadással tartozunk Istennek.
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,14-30