2025-08-29

21. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Isten akarata az, hogy szentek legyetek!
Testvéreim!
Kérünk és intünk titeket, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek: éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre. Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által. Isten akarata ugyanis az, hogy szentek legyetek.
Tartózkodjatok tehát a paráznaságtól! Szent és tisztességes házas életet éljetek, nem úgy mint a pogányok, akik nem ismerik Istent, és bűnös érzékiségben élnek.
Ne károsítsa meg és ne csalja meg senki a testvérét semmiféle ügyben, mert az Úr megtorolja mindezeket, ahogyan már megmondtuk és kifejtettük nektek. Mert az Úr szentségre hívott minket, nem pedig bűnös életre.
Aki tehát ezeket a tanításokat megveti, nem embert vet meg, hanem az Istent, aki ránk árasztotta Szentlelkét.
Ez az Isten igéje.
1Tessz 4,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét! 12a. vers.
Előénekes: Király az Úr, a föld ujjongjon, * és örvendjen minden sziget.
Trónjának támasza * jog és igazság.
Hívek: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Viaszként szétfolynak a hegyek az Úr előtt, * az egész föld Urának színe előtt.
Igazságosságát hirdetik az egek, * és nagy fölségét meglátják a népek.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a rosszat, † az Úr megoltalmazza szentjei lelkét, * a gonoszok kezéből kimenti őket.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Fényesség ragyog az igazra, * és öröm a tiszta szívűekre.
Örvendjetek, igazak, az Úrban, * és szent nevére áldást mondjatok.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
Zsolt 96,1 és 2b.5-6.10.11-12

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!”
Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,1-13

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből-lelkünkből a mi Urunkat, Jézus Krisztust, aki kereszthalála árán meghozta nekünk a bűnbocsánatot és a kiengesztelődést!
Lektor: 1. Itt egybegyűlt és az egész világon elterjedt Egyházért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentséges Atyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, az egyházi rend minden tagjáért és munkatársaikért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak közötti békességért és a népek nyugalmáért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Azokért, akik az Egyházban az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Városunkért (községünkért) és minden lakójának jólétéért és üdvösségéért kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Elhunyt N. testvérünkért [nővérünkért], akiért a keresztfán szent vérét ontotta, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, nyújtsd ki segítő jobbodat néped felé, amikor irgalmadért esedezik! Ne engedd, hogy kárba vesszen a világ életéért ontott drága véred! Hárítsd el az emberiségre leselkedő veszedelmet, hogy vigasztalást találjunk halandó életünkben, odaát pedig elnyerjük az örök boldogságot! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.


Igenaptár főoldal