21. évközi hét csütörtök
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az Úr mindnyájunkat gyarapítson és gazdagítson szeretetben, egymás és mindenki iránt!
Testvéreim!
Minden bajban és szenvedésben megvigasztal minket a ti hitetek. Most is erőt ad az a tudat, hogy hűségesek vagytok az Úrhoz. Hogyan is róhatnánk le hálánkat Istennek azért a nagy örömért, amellyel örvendezünk miattatok Isten előtt? Éjjel-nappal buzgón imádkozunk, hogy szemtől szembe láthassunk titeket, és megerősíthessünk benneteket a hitben.
Isten, a mi Atyánk, és Urunk Jézus Krisztus vezesse hozzátok utunkat! Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket. Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében.
Ez az Isten igéje.
1Tessz 3,7-13
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre. 1. vers.
Előénekes: Te a halandót ismét porrá teszed, * így szólsz: „Térjetek vissza, emberek fiai!”
A te szemedben ezer év, akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrállás éjszaka.
Hívek: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Taníts meg számot vetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig vársz még? * Légy könyörületes szolgáidhoz!
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
E: Áraszd ránk irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk!
Ragyogjon fölöttünk Urunknak, Istenünknek jósága, † áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk munkáját!
H: Uram, menedékünk lettél * nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 89,3-4.12-13.14 és 17
ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus váratlanul jön el az ítéletre.
Vigyázzunk, hogy készen találjon minket!
Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz:
Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát.
Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 24,42-51