20. évközi hét szombat
OLVASMÁNY Rút könyvéből
Rút hűségének nagy jutalma:
Ősanyja lehet Dávid királynak, a Megváltó ősének.
Noémi családja is fennmarad.
Rút apósának, Elimeleknek egy igen tekintélyes és gazdag rokona élt Betlehemben. Boóznak hívták.
A moábi Rút egy alkalommal így szólt anyósához, Noémihez: „Engedd meg, hogy kimenjek a mezőre, kalászokat szedegessek, és irgalmas szívű gazdát keressek!” Az így felelt neki: „Menj, leányom!”
Ő el is ment, hogy összeszedegesse a kalászokat az aratók után. Az a föld történetesen Boózé, Rút apósának rokonáé volt. Boóz megszólította Rútot:
„Hallod-e, leányom, ne keress te más mezőt! Maradj itt, és szedegess az én aratóim után! Csak mindenütt a szolgálóimat kövesd! Meghagytam szolgáimnak is, hogy senki se bántson, s ha szomjazol, a korsójukból inni adjanak.”
Rút erre földig hajolt Boóz előtt, és azt kérdezte: „Mivel szolgáltam rá e nagy kegyre én? És honnan ismersz, hiszen idegen asszony vagyok?”
Az viszont így válaszolt: „Elmondtak rólad mindent, hogy mit teszel a férjed holta után is anyósodért: elhagytad szüleidet, szülőföldedet, és olyan nép közé jöttél, amelyet azelőtt nem ismertél.”
Boóz végül is felségül vette Rútot, akinek az Úr kegyes jósága folytán fia született. Az asszonyok ekkor így szóltak Rút anyósához, Noémihez: „Áldott az Úr, aki most utódot adott neked. Így fennmarad köztünk családod és neved. Ha megöregszel, van vigaszod, támaszod, hisz menyed szülte, aki szeret téged, és sokkal többet ér neked, mintha hét fiad lenne.”
Noémi erre ölébe vette a gyermeket. Ezzel fejezte ki, hogy sajátjaként fogja dajkálni és fölnevelni. A szomszédasszonyok szerencsét kívántak neki, és ezt mondták: „Fia született Noéminek.” A fiút Obednek nevezték el. Ő lett atyja Dávid atyjának, Izájnak.
Ez az Isten igéje.
Rút 2,1-3.8-11;4,13-17
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat. Vö. 4. vers.
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
Zsolt 127,1-2.3.4-5
ALLELUJA
Egy a ti Atyátok, a mennyei, * egy a ti tanítótok, Krisztus. Mt 23,9b.10b – 6. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus követőitől távol álljon a képmutatás!
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:
Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 23,1-12