20. évközi hét csütörtök
OLVASMÁNY a Bírák könyvéből
Isten feltétlen Ura minden életnek.
A neki tett fogadalom halálosan komoly következményekkel jár.
Ez a szinte könyörtelen ősi hit nyilvánul meg Jefte fogadalmában.
A bírák korában történt. – Az Úr lelke meghívta Jeftét, hogy népének vezére legyen. Ő harcosokat toborzott honfitársai közül, akikkel a pogány ammoniták ellen vonult, és fogadalmat tett az Úrnak: Ha az ammoniták népét most legyőzöm, és harcaimból békességgel hazaérkezem, aki házamból először szembejön velem, azt hálaáldozatul az Úrnak szentelem!
Jefte kivonult a pogány ammoniták ellen, és az Úr győzelemre is segítette őt. Súlyos vereséget mért rájuk, úgyhogy mintegy húsz városon keresztül űzte őket, egészen a szőlőhegyeken túl fekvő Abal városáig. A választott nép fiai ekkor ennyire megalázták az ammonitákat.
Amikor azután Jefte hazatért, eléje jött egyetlen leánya, hogy zeneszó mellett tánccal köszöntse őt. Más gyermeke nem is volt. Ennek láttán Jefte megszaggatta ruháit, és így siránkozott: Jaj, nekem, leányom!
Jöttöddel balszerencsét hozol rám, a porba taszítottál.
Mert amit megfogadtam s az Úrnak adtam: megmásíthatatlan!
A leány erre így válaszolt: Ha fogadalmat tettél, atyám, állnod kell szavad!
Tedd velem, amit fogadtál, hiszen megadta az Úr, hogy legyőzd elnyomóidat, az ammonitákat!
Ezután így folytatta: Csak egyetlen kérésemet teljesítsd, atyám: Két hónapra hadd vonuljak a hegyek közé társnőimmel, hogy elsirassam hajadon sorsomat: (férj és gyermek nélküli halálomat!)
Apja el is bocsátotta őt két hónapra. Az pedig leánytársaival kivonult a hegyekbe, hogy elsirassa szomorú hajadon sorsát. Két hónap múlva visszatért atyjához, aki teljesítette fogadalmát.
Ez az Isten igéje.
Bír 11,29-39a
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. Vö. 8a. és 9a. vers.
Előénekes: Boldog, aki bizalmát az Úrba veti, * és mit sem vár az álnok embertől.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,5.7-8a.8b-9.10
ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 12. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten mindenkit meghív az Egyházba és az örök üdvösségre.
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 22,1-14