Évközi 20. vasárnap
Kezdőének:
Oltalmazó Istenünk, tekints le ránk
és nézz Fölkented arcára!
Mert jobb a te házadban egy nap,
mint máshol ezer. (Zsolt 83,10-11)
Könyörgés:
Istenünk, te mennyei kincseket készítettél azoknak,
akik szeretnek téged.
Adj szívünkbe irántad buzgó szeretetet,
hogy mindenben és mindennél jobban szeressünk,
és elnyerjük ígéreteidet,
amelyek minden vágyunkat felülmúlják.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.
OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Jeremiást meg akarják ölni,
mert megjövendölte Jeruzsálem pusztulását.
Amikor Jeremiás próféta megjövendölte Jeruzsálem pusztulását, a
vezető emberek így szóltak a királyhoz: „Ölesd meg, kérünk, ezt az
embert, mert szántszándékkal megbénítja a városban maradt harcosok
kezét, sőt az egész nép kezét is, ha ilyesmit beszél nekik. Ez az ember
ugyanis a népnek nem a javát keresi, hanem inkább a romlását.”
Cidkija király így válaszolt: „Hiszen a kezetekben van: a király
semmit sem tehet ellenetek.” Erre megfogták Jeremiást, és Malkija
királyfi ciszternájába vetették, amely az őrség udvarán van. Kötélen
engedték le a verembe, amelyben nem volt víz, csak sár, és így Jeremiás
belesüppedt a sárba.
Akkor Ebed-Melech, a királyi palota egyik udvari tisztje, kijött a
palotából, és így szólt a királyhoz: „Uram, királyom! Ezek az emberek
igen gonosz dolgot vittek végbe Jeremiás próféta ellen, amikor a
ciszternába dobták, hogy ott éhen haljon, hiszen úgysincs kenyér a
városban.”
Erre a király ezt a parancsot adta szerecsen rabszolgájának (a kusita
Ebed-Melechnek): „Végy magad mellé harminc embert, és húzd ki Jeremiás
prófétát a ciszternából, mielőtt meghalna.”
Ez az Isten igéje.
Jer 38,4-6.8-10
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre. 14. vers. (7. b tónus)
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Hívek: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
E: Meghallgatta kiáltásom, * a nyomorúság verméből és mocsarából kivont engem.
Lábamat sziklára állította, * és megszilárdította lépteimet.
H: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
E: Új éneket adott ajkamra, * Istenünknek zengő énekét.
Megrettenve látják azt sokan, * és eltelnek az Úr iránt bizalommal.
H: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
E: Én nyomorult és szegény vagyok, * de az Úr gondomat viseli.
Te vagy segítőm és szabadítóm, * én Istenem, ne késlekedjél.
H: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
Zsolt 39,2.3.4.18.
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Türelemmel és állhatatosan vívjuk meg
az életben ránk váró küzdelmeket.
Testvéreim!
Mi, akiket a tanúknak koszorúja övez, váljunk szabaddá minden
tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg
kitartással az előttünk lévő pályát. Emeljük tekintetünket a hit
szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett
elszenvedte a kereszthalált, nem törődött a gyalázattal, és most az
Isten trónjának jobbján ül.
Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást
viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg ne csüggedjetek. A bűn
elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig.
Ez az Isten igéje.
Zsid 12,1-4
ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2 tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint
hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire
várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom
nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban,
megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen.
Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az
anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53
Prefáció:IV. évközi prefáció – Misekönyv 450. oldal
Mert valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által.
Ő születésével újjá alkotta a régi embert, és szenvedésével minden bűnt eltörölt; majd feltámadásával megnyitotta az örök élet útját, és hozzád, Atyjához az égbe szállva, kitárta a mennyország ajtaját.
Mi ezért az angyalok és szentek kórusával együtt, dicséreted himnuszát zengjük, és vég nélkül énekeljük:
Áldozási ének:
Az Úrnál van az irgalom,
és bőséges a megváltás nála. (Zsolt 129,7)
Vagy
Így szól az Úr:
Én vagyok az élő kenyér,
amely a mennyből szállt alá – mondja az Úr:
ha valaki e kenyérből eszik, örökké él. (Jn 6,51-52)
Áldozás utáni könyörgés:
Irgalmas Urunk, Istenünk,
e szentségi eledel által Krisztust vettük magunkhoz.
Alázattal kérünk,
hogy mi, akiket Fiad képére alakítottál a földön,
dicsőségében is részesüljünk a mennyben.
Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.