2025-06-26

12. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Ábrámnak Hágártól fia születik, és Izmaelnek nevezi.
Sárainak, Ábrám feleségének nem volt gyermeke. Volt azonban egy egyiptomi rabszolganője, akinek Hágár volt a neve. Sárai azt mondta Ábrámnak: „Íme, az Úr nem adott nekem gyermeket. Kérlek, menj be szolgálómhoz, hátha az ő révén jutok gyermekhez.” Ábrám hallgatott Sárai szavára. Akkor Sárai, Ábrám felesége fogta Hágárt, egyiptomi rabszolganőjét, és férjének, Ábrámnak adta feleségül tíz esztendővel azután, hogy Ábrám letelepedett Kánaán földjén. Ő tehát feleségül vette Hágárt.
Amikor Hágár észrevette, hogy gyermeke lesz, lenézte asszonyát. Ekkor Sárai azt mondta Ábrámnak: „Te vagy az oka az én megbántásomnak. Én adtam ugyan hozzád szolgálómat, de mióta tudja, hogy gyermeket vár, lenéz engem. Ítéljen az Úr közöttem és közötted!” Ábrám viszont azt felelte Sárainak: „Íme, kezedben van szolgálód, tégy vele, amit jónak látsz!” Erre Sárai olyan keményen bánt vele, hogy az megszökött tőle.
Az Úr angyala egy forrásnál talált rá a pusztában, annál a forrásnál, amely a Surba vezető út mellett van, és megszólította: „Hágár, Sárai szolgálója, honnan jössz, és hová mégy? ” Azt felelte: „Az úrnőm, Sárai elől menekülök.” Erre azt mondta neki az Úr angyala: „Térj vissza úrnődhöz, és alázd meg magadat a keze alatt!” Majd így folytatta az Úr angyala: „Úgy megsokasítom utódodat, hogy sokasága miatt meg se lehet számlálni.”
Végül azt mondta neki: „Íme, fogantál, és fiad fog születni. Nevezd el majd Izmaelnek, mert az Úr hallott nyomorúságodról. Fiad szilaj ember lesz: kezet emel mindenki ellen, de mindenki őellene is, és valamennyi testvérével szemben veri fel sátrait.”
Hágár valóban fiúgyermekkel ajándékozta meg Ábrámot, aki Izmaelnek nevezte el. Izmael születésekor Ábrám nyolcvanhat esztendős volt.
Ez az Isten igéje.
Ter 16,1-12.15-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, * mert jóságos hozzánk. (1a. vers. - 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * irgalma örökké megmarad.
Ki tudná elmondani az Úr hatalmas tetteit, * dicséretét hiánytalanul hirdetni ki képes?
Hívek: Adjatok hálát az Úrnak, * mert jóságos hozzánk.
Vagy: Alleluja.
E: Boldog, aki a törvényt megtartja, * akinek tettei mindenkor igazak.
Emlékezzél meg, Uram, mirólunk, * hiszen te népedhez jóságos vagy.
H: Adjatok hálát az Úrnak, * mert jóságos hozzánk.
Vagy: Alleluja.
E: Segítségeddel látogass hozzánk, * hadd lássuk választottaid boldogságát,
hadd örvendjünk nemzeted örömének, * és dicsekedjünk örökségeddel.
H. Adjatok hálát az Úrnak, * mert jóságos hozzánk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 105,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki Jézus tanítását követi, biztos alapra épít.
Abban az időben Jézus így fejezte be a hegyi beszédet:
A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: „Uram! Uram!” Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják majd nekem: „Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki az ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?” Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha benneteket. Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők!
Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült.
Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak; az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Ezzel Jézus befejezte a hegyi beszédet. A népsokaság elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az ő írástudóik.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,21-29

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim, áldjuk és magasztaljuk Istent, aki testi és lelki adományaival elhalmoz minket!
Lektor: 1. Hogy mindig hálásak legyünk a teremtés és a megváltás gazdag ajándékaiért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy készséges lélekkel fogadjuk a Gondviselés minden rendelkezését, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy Isten és a felebarát szeretete irányítsa gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy az irigységet és az önzést, a haragot és a gyűlölködést tartsa távol tőlünk, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy a munkásoknak munkát, az éhezőknek kenyeret, a szomorúaknak vigaszt, és minden embernek üdvösséget adjon, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy elhunyt N. testvérünket [nővérünket], hozzátartozóinkat és jótevőinket fogadja be a szentek boldog társaságába, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Jóságos, mennyei Atyánk! Hittel valljuk, hogy örök szereteteddel te irányítod emberi sorsunkat. Add, hogy életünk minden napján hűségesen szolgáljunk neked. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.


Igenaptár főoldal