Krisztus Szent Teste és Vére – Úrnapja
Kezdőének:
Táplálta őket a gabona javával,
és jóllakatta őket mézzel a kősziklából.
(Vö. Zsolt 80,17)
Könyörgés:
Urunk, Jézus Krisztus,
te ebben a csodálatos szentségben
kínszenvedésed emlékét hagytad ránk.
Add, kérünk,
Tested és Véred szent titkát úgy tisztelnünk,
hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük.
Aki élsz és uralkodol
az Atyával és a Szentlélekkel egységben
Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Ábrahám kenyeret és bort ajánlott fel.
Amikor Ábrahám győzelmet aratott az ellenség fölött, és seregével
visszatért, eléje jött Melkizedek, Sálem királya. Kenyeret és bort
hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Melkizedek
megáldotta őt, és így szólt hozzá: „Áldott legyen Ábrahám a
magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette. És áldott
legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet.” Ábrahám
pedig tizedet adott neki mindenből.
Ez az Isten igéje.
Ter 14,18-20
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint. 4bc. vers. (6. tónus)
Előénekes: Így szólt az Úr az én Uramhoz, †”Jobbom felől foglalj
helyet, * míg minden ellenségedet lábad alá vetem zsámolyul.”
Hívek: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
E: Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: * „Ellenségeid között
uralkodjál.
H: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
E: Nálad van az uralom hatalmad napján, * szent fényességben a
hajnalcsillag előtt szültelek téged.”
H: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
E: Megesküdött az Úr, és meg nem bánja: * „Pap vagy te mindörökké
Melkizedek rendje szerint.”
H: Pap vagy te mindörökké, * Melkizedek rendje szerint.
Zsolt 109,1.2.3.4
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Valahányszor eszitek e kenyeret és isztok a kehelyből,
az Úr halálát hirdetitek.
Testvéreim!
Én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek. Urunk Jézus
azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott,
megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely
értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a
kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok
belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!”
Amikor ugyanis e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr
halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Ez az Isten igéje.
1Kor 11,23-26
ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér. * Aki eszik
ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mindnyájan ettek és jóllaktak a csodálatos kenyérből.
Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és
utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról,
akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a
népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon
szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen
vagyunk.”
„Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két
halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk
ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes
csoportokban.”
Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az
öt kenyeret és a két halat.
Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s
tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való
maradékot szedtek össze.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,11b-17
Prefáció:II. (vagy I.) prefáció a Legméltóságosabb Oltáriszentségről. - Misekönyv 455-456. oldal, ünnepélyes dallammal, 1076. oldal.
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös,
hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked,
mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten:
Krisztus, a mi Urunk által.
(Mert) Ő az igazi örök Főpap,
ki üdvösségünkért feláldozta önmagát,
– és minden időkre szóló áldozatot RENdelt, meghagyva, hogy emlékezetére mi is felajánljuk néked.<>
Ha értünk adott Testét magunkhoz vesszük,
erőt áraszt lelkünkbe,
– ha értünk ontott Vérét isszuk,
tisztára mos minket.
(És) Ezért mi is, miként az angyalok és főangyalok,
a trónod körül álló hatalmas égi szellemek,
és minden seregek a mennyben,
(a te) dicsőséged himnuszát zengjük,
– és velük együtt
vég nélkül mondjuk (énekeljük):
Áldozási ének:
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet,
az bennem marad, és én őbenne - mondja az Úr.
(Jn 6,57)
Áldozás utáni könyörgés:
Kérünk, Urunk, töltsd be lelkünket istenséged örökkévaló élvezetével, amelyet drága Testednek és Vérednek mostani vétele már előre jelez.
Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.