2025-05-29

húsvét 6. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Apostoli munkája mellett Pál megdolgozik megélhetéséért.
Második apostoli körútja alkalmával Pál elhagyta Athént, és Korintusba érkezett. Itt találkozott egy Akvilász nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett Itáliából feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz császár elrendelte, hogy minden zsidónak el kell hagynia Rómát. Pál hozzájuk költözött, náluk maradt, és velük együtt dolgozott, mivel ugyanazt a mesterséget űzte. Sátorkészítők voltak ugyanis.
Minden szombaton felszólalt a zsinagógában, és igyekezett meggyőzni a zsidókat meg a görögöket (Jézusról). Amikor pedig Szilás és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál egészen az igehirdetésnek szentelte magát. Bizonyítékokat tárt a zsidók elé, hogy Jézus a Messiás.
De azok ellene mondtak, és gyalázkodtak. Erre Pál ruháját rázva így kiáltott: „A saját fejetekre szálljon véretek! Én ártatlan vagyok. Mostantól fogva a pogányokhoz fordulok.”
Otthagyta őket, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házában szállt meg, akinek lakása a zsinagóga szomszédságában állt.
Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban hitt az Úrban, egész háza népével együtt; és sok korintusi is megtért és megkeresztelkedett azok közül, akik hallgatták őt.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 18,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. (Vö. 2b. vers. - 6. tónus)
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Nem hagylak árván titeket, * elmegyek, de visszajövök hozzátok és örülni fog majd szívetek.” Jn 14,18 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ha Krisztus távolléte miatt szomorkodunk is, bánatunk majd örömre fordul.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Még egy kis idő, és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)”
Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: »Még egy kis idő, és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és viszontláttok engem?« És hogy: »Az Atyához megyek?« Mit jelent az, hogy: »Még egy kis idő?« Nem értjük, mit beszél.”
Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják. Így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: »Még egy kis idő, és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és viszontláttok engem?« Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,16-20

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
A húsvéti idő köznapjaira III.
Pap: Testvéreim! Esedezzünk az örök Istenhez, hogy töltsön el minket a világot legyőző hit ereje, és a lángot, amelyet az ő kegyelme gyújtott bennünk, semmiféle kísértés ne tudja kioltani! (Gelasianum)
Lektor: 1. Imádkozzunk Szentatyánkért, N. pápáért, hogy a kormányzás terhét Isten akarata szerint viselje!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Imádkozzunk egyházmegyénkért: N. püspök atyánkért, papjainkért és a hívekért, hogy az Úr adjon mindenkinek élő hitet és apostoli buzgóságot!
Hívek: Kérünk téged...
3. Imádkozzunk a népek vezetőiért, hogy igazságban és szeretetben munkálják a békét!
Hívek: Kérünk téged...
4. Imádkozzunk egyházközségünk tagjaiért, hogy a szent ünnepek elmúltával a hétköznapok gondjai között se veszítsék el Isten kegyelmének menyegzős köntösét!
Hívek: Kérünk téged...
5. Imádkozzunk távollévő testvéreinkért, különösen azokért, akik még elzárták magukat a húsvéti szentségek életadó erejétől!
Hívek: Kérünk téged...
Pap: Mindenható, örök Isten! Hallgasd meg könyörgésünket, légy védelmezőnk nappal és oltalmazónk éjszaka, hogy az idők változásai között a te változatlan szeretetedben legyen erősségünk és támaszunk. Krisztus, a mi Urunk által. (Nagy Szent Gergely)
Hívek: Ámen.


Igenaptár főoldal