2025-05-25

Húsvét 6. vasárnapja – A társadalmi kommunikáció világnapja, Gyermekek világnapja

Kezdőének:
Örvendező szóval hirdessétek, hogy mindenki hallja, hirdessétek mindenütt a föld végső határáig: megszabadította az Úr az ő népét, alleluja! (Vö. Iz 48,20)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, add, hogy odaadó buzgósággal ünnepeljük Urunk feltámadásának örömnapjait. Engedd, hogy cselekedeteinkkel mindenkor életre váltsuk, amit az emlékezéssel felidézünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Isten nem akarja, hogy a szükségesnél több teher nehezedjék a hívek vállára.
Abban az időben a pizidiai Antiochiában vita támadt a hívek között:
Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel emiatt zűrzavar és nagy vita támadt Pál és Barnabás, valamint közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez.
Jeruzsálemben az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látta, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal meg Barnabással Antiochiába küldjék őket: mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. Ezt az írást küldték velük:
„Az apostolok és a presbiterek testvéri üdvözletüket küldik az Antiochiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért testvéreiknek!
Hallottuk, hogy közülünk néhányan – megbízásunk nélkül tanítva megzavartak titeket, feldúlták lelketeket. Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték. Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket.
A Szentlélek és mi magunk is úgy láttuk jónak, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és az erkölcstelenkedéstől. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget!”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 15,1-2.22-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Magasztaljanak, Isten, a népek, * minden nemzet áldjon téged. 4. vers. (5. tónus)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 5. szám.
Előénekes: Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket, * ragyogtassa fel arcát fölöttünk,
hogy megismerjék a földön utadat, * és üdvösségedet az összes nemzetek.
Hívek: Magasztaljanak, Isten, a népek, * minden nemzet áldjon téged.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, † mert igazságosan ítéled a népeket, * és te vezérled őket a földön.
H: Magasztaljanak, Isten, a népek, * minden nemzet áldjon téged.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * dicsőítsenek az összes nemzetek.
Áldjon meg minket az Isten, * félve tisztelje őt a föld minden határa.
H: Magasztaljanak, Isten, a népek, * minden nemzet áldjon téged.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 66,2-3.5.6 és8.

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Egy angyal megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost.
János apostol így beszél látomásában a megdicsőült Egyházról:
A hét angyal egyike lélekben elvitt egy magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis.
A városnak széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak vésve, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a neve. Keleten három kapu volt, északon három kapu, délen három kapu, és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. A városnak nincs szüksége sem napra, sem holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány.
Ez az Isten igéje.
Jel 21,10-14.22-23

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja és hozzá költözünk.” Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Szentlélek megtanít titeket mindenre, amit mondtam nektek.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.
Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek.
Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam.
Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,23-29

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Krisztus Urunk a béke fejedelme. Kérjük az ő békéjét magunk és az egész világ számára!
Lektor: 1. Küldd el, Urunk, a vigasztaló Szentlelket, hogy megtanítsa a világot a te békéd evangéliumára!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Ajándékozd meg Egyházadat békével és egyetértéssel, és add meg teljes egységét!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Ébreszd rá a világot, hogy ne a fegyverek erejében, hanem a testvéri egybetartozás munkálásában lássa a béke biztosítékát!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Őrizd meg a családtagokban az egymás szolgálatára kész szeretetet, a béke kötelékét!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Vedd el rólunk bűneink nyomasztó terhét, hogy megkönnyebbült lélekkel élvezhessük a tiszta lelkiismeret békéjét!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Dicsőséges királyunk, Jézus Krisztus! Tiéd minden hatalom a mennyben és a földön. Hallgasd meg esedező néped imádságát! Adj igazi és tartós békét földi életünkben, utána pedig végy fel minket az örök béke honába! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, fogadd el könyörgéseinket áldozati adományainkkal együtt. Add, hogy kegyelmed erejéből megtisztulva atyai jóságod szentségeihez méltók legyünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
I. Húsvéti prefáció
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy minden időben magasztaljunk, Urunk, téged, de különösen ezen a szent ünnepen, – midőn áldozattá lett értünk KRISZtus, a Húsvéti Bárány.
Mert ő az igazi Bárány, aki elvette a világ bűneit, – halálunkat halálával MEGtörte, és feltámadásával új életet szerzett nékünk.
A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre, a nagyvilág örvendezve ujjong, a mennyei erők és a hatalmas angyalok, – (a te) dicsőséged himnuszát ZENgik, és vég nélkül mondják (éneklik):

Áldozási ének:
Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat – mondja az Úr. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké, alleluja! (Jn 14,15-16)

Áldozás utáni könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te Krisztus feltámadásában újjáteremtesz minket az örök életre. Növeld bennünk a húsvéti szentségek kegyelmét, és az üdvösséges eledel erejével töltsd be lelkünket. Krisztus, a mi Urunk által.



Igenaptár főoldal