2025-05-21

húsvét 5. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás Jeruzsálembe megy, hogy az apostolok döntését kérje a pogányságból megtért keresztények kötelezettségeiről.
Amikor Pál és Barnabás befejezte első missziós útját, néhányan Júdeából Antióchiába érkeztek, és így tanították a pogányságból megtért testvéreket: „Ha nem fogadjátok el a Mózes törvényében előírt körülmetélkedést, nem üdvözülhettek.”
Mivel pedig Pál és Barnabás hevesen tiltakozott és vitába szállt velük, közösen elhatározták, hogy Pál és Barnabás meg még néhányan a többiek közül menjenek föl Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a vitás kérdésnek ügyében.
A közösség elbúcsúztatta őket. Ezután áthaladtak Fönícián és Szamarián, és elbeszélték az ottani híveknek a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömöt szereztek nekik.
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek szívesen fogadták őket. Ők pedig elbeszélték, mi mindent művelt általuk az Isten.
Erre azonban felállt néhány, a farizeusok felekezetéből megtért hívő, és kijelentette: „Körül kell metélni őket, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.”
Erre az apostolok és a presbiterek összegyűltek a kérdés megvizsgálására.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 15,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. (Vö. 1. vers. - 7. b tónus)
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó, Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak.
Mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 121,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Maradjatok meg bennem, és én bennetek! * Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,4a.5b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézusban marad, mint a szőlővessző a szőlőtőn, az sok gyümölcsöt terem.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,1-8

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
A húsvéti idő köznapjaira II.
Pap: Testvéreim! Áldjuk minden időben feltámadt Urunkat, és könyörögjünk együtt segítségéért!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy Szentatyánk, N. pápa, főpásztoraink és papjaink az apostolok lelkületével vezessék népedet az üdvösség útján!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, Urunk, hogy az evangélium tanításának fényében felismerje az emberiség a békére vivő utat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Segítsd keresztény népedet, hogy mindenben keresse és teljesítse akaratodat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Segítsd a szülőket, hogy szavukkal és példájukkal gyermekeiknek igaz tanítói legyenek!
Hívek: Kérünk téged...
5. Segítsd a szenvedőket és a betegeket, hogy béketűrésük gyümölcsöző legyen az örök életre!
Hívek: Kérünk téged...
Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy akik megismertük feltámadásod kegyelmét, Szentlelked erejével újjászülessünk és elnyerjük az örök dicsőséget. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.


Igenaptár főoldal