húsvét 5. hét hétfő
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás buzdítja a pogányokat, hogy térjenek az igaz Istenhez.
Pál és Barnabás Ikónium városában eredményesen hirdették az Úr igéjét. Emiatt a pogányok és a zsidók – vezetőikkel együtt – arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. Ők azonban megtudták ezt, és elmenekültek Likaónia-tartomány városaiba: Lisztrába és Derbébe, és ezek környékére. Ott hirdették az evangéliumot.
Lisztrában élt akkor egy férfi, aki nem tudott a lábára állni. Béna volt ugyanis a születésétől fogva, és még soha egy lépést sem tett. Ő is hallgatta Pál beszédét, aki reátekintve látta rajta: elegendő hite van arra, hogy meggyógyuljon. Hangosan rákiáltott tehát: „Állj egyenesen a lábadra!” Az talpra ugrott, és járni kezdett.
Amikor a tömeg látta, hogy Pál mit művelt, likaóniai nyelven felkiáltott: „Istenek szálltak le hozzánk emberi formát öltve!”
Barnabást Jupiternek gondolták, Pált pedig – minthogy ő vitte a szót – Merkúrnak. Sőt a város előtt álló Jupiter-templom papja áldozati állatokat és koszorúkat hozatott a kapuk elé, és a néppel együtt áldozatot akart bemutatni.
Amint Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, ruhájukat megszaggatva a tömeg közé rohantak. „Emberek, mit csináltok?” – kiáltották. „Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget, a földet meg a tengert alkotta és mindazt, ami bennük van. Ő az előző korszakban megengedte, hogy a pogányok mind a maguk útját kövessék. Bár létezése akkor sem maradt bizonyíték nélkül, hiszen jót tett veletek: az égből esőt és termékeny időt küldött számotokra, és bőven adott nektek eledelt, a szívetekbe pedig örömet.”
Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 14,5-18
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek. (1. vers. - 1 D2 tónus)
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, hanem a te nevednek,* mert irgalmas vagy és igazságos.
Miért mondják rólunk a pogány nemzetek? * „Hol van hát az ő Istenük?”
Hívek: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
E: A mi Istenünk a mennyben lakik, * amit csak akar, mindent végbevitt,
de az ő bálványaik csak arany és ezüst, * emberi kéz alkotása.
H: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megáldott titeket, * ő a mennynek és a földnek alkotója.
A magas ég az Úr birodalma, * de a földet átadta az embereknek.
H: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 113b,1-2.3-4.15-16
ALLELUJA
A Szentlélek mindenre megtanít titeket, * eszetekbe juttat mindent, amit mondtam néktek. Jn 14,26 – 1 D2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A vigasztaló Szentlélek, akit az Atya küld, mindenre megtanítja az apostolokat.
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz:
„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.”
Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.
Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,21-26