Húsvétvasárnap
Kezdőének:
Feltámadtam, és veled vagyok, alleluja!
Kezedet rajtam nyugtatod, alleluja!
Csodálatos a te tudásod, alleluja, alleluja!
(Vö. Zsolt 138,18.5-6)
Vagy
Valóban feltámadt az Úr, alleluja!
Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké
alleluja, alleluja!
(Lk 24,34; vö. Jel 1,6)
Könyörgés:
Istenünk,
a mai napon egyszülött Fiad által legyőzted a halált,
és kitártad előttünk az örökkévalóság kapuját.
Krisztus Urunk feltámadását ünnepelve kérünk,
teremts újjá minket Szentlelked erejével,
hogy új életre támadjunk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.
Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Ti
tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egészen Júdeáig attól
kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a
názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, ahol csak járt,
jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat,
mert vele volt az Isten. Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész
területén és Jeruzsálemben tett. Keresztre feszítették, de harmadnap
feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az
egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk.
Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.
És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk,
hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Minden
próféta tanúságot tesz arról, hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei
bocsánatát.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,34a.37-43
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta. Vö. 24. vers. (6. tónus)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult: * az Úrnak jobbja fölemelt engem.
Nem halok meg, hanem élek, * és hirdetem az Úr nagy tetteit.
H: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
H: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 117,1-2.16ab-17.22-23
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Azt keressétek, ami odafönt van,
ahol Krisztus ül az Isten jobbján.
Testvéreim!
Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát
azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre
irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek
Krisztussal az Istenben van elrejtve.
Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt
ti is megjelentek a dicsőségben.
Ez az Isten igéje.
Vagy tetszés szerint:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek!
Testvéreim!
Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát
megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy
kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust
feláldozták!
Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a romlottság és
gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és az igazság kovásztalan
kenyerével!
Ez az Isten igéje.
Kol 3,1-4 vagy 1Kor 5,6b-8
ALLELUJA
Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk már feláldozta magát. * Üljük meg tehát az Úrral a húsvéti lakomát. 1Kor 5,7b-8a – 2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna
kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.
Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus
szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem
tudom, hova tették!”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak
mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és
hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet,
de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott
lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a
leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen.
Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta
mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel
kellett támadnia a halálból.
Ezek az evangélium igéi.
Vagy: Olvasható a húsvéti vigília evangéliuma.
Vagy más evangélium, este mondott szentmisére:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor a kenyeret megtörte, felismerték.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba
mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira)
fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg
beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük,
és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban
akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról
beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és
egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán
az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben
a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti
Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az
egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy
halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő
váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el,
és néhány hozzánk tartozó asszony is megzavart bennünket. Hajnalban a
sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek
vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él.
Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent,
ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok, ti késedelmes szívűek!
Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem
ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen
dicsőségébe?” Aztán Mózesen kezdve valamennyi prófétából
megmagyarázta, ami az Írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább
akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert
esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon.
Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott,
megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és
felismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor
útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az Írásokat?”
Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe. Ott
egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták
őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is
elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a
kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,1-9 vagy Lk 24,13-35
Prefáció:I. Húsvéti prefáció (különösen ezen a szent napon) - Misekönyv 440. oldal,
ünnepélyes dallammal, 1066. oldal
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös,
hogy minden időben magasztaljunk, Urunk, téged,
de különösen ezen a szent ünnepen,
– midőn áldozattá lett értünk Krisztus,
a Húsvéti Bárány.
Mert ő az igazi Bárány, aki elvette a világ bűneit,
– halálunkat halálával megtörte,
és feltámadásával új életet szerzett nékünk.
A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre,
a nagyvilág örvendezve ujjong,
a mennyei erők és a hatalmas angyalok,
– (a te) dicsőséged himnuszát zengik,
és vég nélkül mondják (éneklik):
Áldozási ének:
Hüsvéti Bárányunk, Krisztus, feláldoztatott, alleluja
üljünk tehát ünnepet a tisztaság és az igazság kovásztalan kenyerével, alleluja, alleluja!
(1Kor 5,7-8)
Áldozás utáni könyörgés:
Istenünk, örök jóságoddal
oltalmazd Egyházadat,
hogy húsvét szent titkának ünneplése
által megújulva
eljusson a dicsőséges feltámadásra.
Krisztus, a mi Urunk által.