Urunk megkeresztelkedése
Kezdőének:
Az Úr megkeresztelkedése után megnyílt az ég,
a Szentlélek galamb képében rászállott,
és az Atya szava hallatszott:
„Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Vö. Mt 3,16-17)
Könyörgés:
Mindenható, örök Isten,
te ünnepélyesen kinyilatkoztattad nekünk Krisztust
mint szeretett Fiadat,
amikor megkeresztelkedett a Jordán folyóban
és leszállt rá a Szentlélek.
Add, hogy mindig kedved teljék bennünk, fogadott gyermekeidben,
akik újjászülettünk vízből és Szentlélekből.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön örökké.
Vagy
Istenünk, egyszülött Fiad
hozzánk hasonló emberi testben jelent meg.
Add, kérünk, hogy bensőleg alakítson újjá minket Jézus,
aki külsejét tekintve hasonló lett hozzánk.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme az én szolgám, akiben kedvem telik.
Ezt mondja az Úr:
Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem
telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek. Nem
kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava se hallatszik az utcákon.
A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki.
Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem
veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására
várnak a nemzetek.
Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én
formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a
nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a
börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.
Ez az Isten igéje.
vagy
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Mindenki meglátja majd az Úr dicsőségét.
„Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg” – ezt mondja Istenetek.
„Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok oda neki: Véget ért szolgaságának ideje, bocsánatot nyert gonoszsága, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden bűnéért.”
Egy hang kiált: „Készítsetek utat az Úrnak a pusztában, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgy emelkedjék föl, minden hegy és halom süllyedjen alá. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, és sima úttá, ami göröngyös. Akkor megnyilvánul az Úr dicsősége, és meglátják azt mindenek. Igen, az Úr szája mondta ezt így.”
Menj föl egy magas hegyre, te, ki jó hírt viszel Sionnak, emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek. Emeld föl hangodat! Ne félj! Hirdesd Juda városainak:
„Íme, a ti Istenetek! Isten, az Úr, íme, eljön hatalommal, karjával mindent uralma alá vet. Vele van győzelmének jutalma, és színe előtt a bőséges zsákmány. Úgy legelteti nyáját, mint a pásztor. Karjaiba veszi bárányait, ölében hordozza őket, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti.”
Ez az Isten igéje.
Iz 42,1-4.6-7 v. Iz 40,1-5.9-11
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet. Vö. 11 b.
vers. (4 g. tónus)
Előénekes: Adjátok meg az Úrnak, * Isten gyermekei,
adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, * imádjátok az Urat
szent ünnepi díszben!
Hívek: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: Az Úr szava zúg a vizek árján, * az Úr lebeg a nagy vizek fölött.
Az Úr szava telve erővel, * az Úr szava telve fönséggel.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
E: A dicsőség Istene mennydörög, * templomában mindenek az ő dicséretét
zengik.
Az Úr trónol a vízözön fölött, * az Úr király örökké.
H: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet.
vagy
Válasz: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága. (8 G. tónus)
Előénekes: Uram, Istenem, csodálatos a te nagyságod, * fenségbe és ékességbe öltözöl.
Sugárzó fény a te köntösöd, * kifeszíted az eget, mint egy sátort.
Hívek: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
E: Vizek fölött áll a te otthonod, † a felhőket fogatul használod, * és
tovaszállsz a szelek szárnyán.
Követeddé teszed a szeleket, * és szolgáddá a tüzes villámot.
H: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
E: Mily számosak a te műveid, Uram, † bölcsességgel alkottál mindent, * teremtményeid betöltik a földet.
Mily nagy és széles a tenger, † megszámlálhatatlan élőlény nyüzsög benne: * kicsiny és hatalmas állatok.
H: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
E: Mindenek tőled várják, * hogy enniök adj a kellő időben.
Összegyűjtik, amit nekik juttatsz, * megnyitod kezedet, és eltelnek minden jóval.
H: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
E: De megzavarodnak, ha elfordítod arcodat, * elpusztulnak és a porba térnek, ha megvonod éltető erődet.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Mondj áldást lelkem az Úrnak, * mert csodálatos az ő nagysága.
Zsolt 28,1a és 2.3ac-4.3b. és 9b-10 v.
103,1b-2.3-4.24-25.27-28.29-30
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten fölkente a názáreti Jézust Szentlélekkel.
Kornéliusz (százados) házában Péter szólásra nyitotta ajkát, és
ezeket mondta: „Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem
személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is,
aki féli őt és az igazságot cselekszi. Isten a tanítást Izrael fiainak
adta, és a béke örömhírét hirdette Jézus által. Ő a mindenség Ura.
Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egész Judeáig attól
kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a
názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, amerre csak járt,
jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat,
mert vele volt az Isten.”
Ez az Isten igéje.
vagy
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjászületés és
megújulás fürdőjében.
Testvéreim!
Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember
számára, és arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és
az evilági vágyakkal. Éljünk becsületesen, buzgón és szentül ezen a
világon. Várjuk reményünk boldog beteljesedését: nagy Istenünknek és
Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét. Hiszen ő
önmagát adta értünk, hogy minket minden gonoszságtól megváltson,
megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen.
Amikor Üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét,
megmentett minket; nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem
irgalmasságból, a Szentlélekben való újjászületés és megújulás
fürdőjében.
Bőséggel árasztotta reánk a Szentlelket Jézus Krisztus, a mi
Üdvözítőnk által, hogy kegyelmével igaz életet éljünk, és az örök élet
reménye legyen osztályrészünk.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,34-38 v. Tit 2,11-14;3,4-7
ALLELUJA
Eljön az, aki hatalmasabb nálam – mondja Keresztelő János, * ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket. Vö. Lk 3,16 – 4g. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég.
Abban az időben:
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban,
vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak
vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek
saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel
fog titeket megkeresztelni.
Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is
megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a
Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is
hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik
kedvem.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 3,15-16.21-22
Prefáció:Prefáció Urunk megkeresztelkedéséröl, Misekönyv 158. oldal
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös,
hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked,
– mi Urunk, szentséges ATyánk,
mindenható örök Isten:
Te csodálatos jelekkel vetted körül Jézust,
amikor megkeresztelkedett a Jordán vizében:
– mennyei szózatod HIRdette,
hogy Igéd itt lakik köztünk.
A galamb képében leszálló Lélek tanúságot tett arról,
hogy Krisztust, a te szolgádat az öröm olajával fölkented,
– és a szegényekhez KÜLDted
az üdvösség jó hírével.
(És) Ezért az égi erőkkel együtt
szüntelenül magasztalunk a földön,
— fölségedet dicsérjük,
és hangos szóval vég nélkül mondjuk (zengjük):
Áldozási ének:
Íme, ő az, akiről János mondta:
Én láttam, és tanúságot teszek róla,
hogy ő az Isten Fia!
(Jn 1,32.34)
Áldozás utáni könyörgés:
Szent lakomádban részesülve,
Urunk, könyörögve kérünk,
hogy Egyszülöttedet hűségesen hallgatva
gyermekeidnek hívjanak minket,
és valóban azok is legyünk.
Krisztus, a mi Urunk által.