2024-10-10

27. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Pál erélyes hangon figyelmezteti híveit: csak a Krisztustól nyert hit üdvözít, nem az ószövetségi szabályok megtartása.
Ki babonázott meg titeket, ti, oktalan galaták, (hogy ne az igazságot kövessétek)? Mi egészen nyilvánvalóan állítottuk szemetek elé a megfeszített Jézus Krisztust! Csak egyre feleljetek nekem: az ószövetségi törvények megtartásából nyertétek-e el a Szentlelket, vagy a hit elfogadásából? Hát annyira értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekkel kezdtetek, azt most testben akarjátok befejezni? Hát hiába éltétek át mindezeket? Ha így volna, akkor csakugyan hiába!
Aki a Szentlelket adja nektek, és nagy tetteket művel köztetek, ezt talán az ószövetségi törvény cselekedetei alapján teszi, és nem inkább a hit elfogadása által?
Ez az Isten igéje.
Gal 3,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét. Vö. 68. vers.
Előénekes: Erős szabadítót támasztott minékünk, * szolgájának, Dávidnak családjából,
amint szólott a szentek szájával, * ősidők óta a próféták ajka által.
Hívek: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét.
E: Megszabadít az ellenség kezéből, * mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket.
Atyáinkkal irgalmat gyakorol, * hogy szent szövetségére emlékezzék,
H: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét.
E: az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, * hogy nekünk váltja be, amit ígért,
hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, * neki szolgálatot teljesítsünk:
Szentségben és igazságban járjunk előtte * napról napra, amíg élünk.
H: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét.
Lk 1,69-75

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten jó Atyánk, aki az állhatatos imádságot mindig meghallgatja.
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak (a kérő imádságról):
„Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,5-13

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, bízó lélekkel az Atyaisten irgalmát magunknak, valamint távol lévő és gondokkal küzdő testvéreinknek!
Lektor: 1. Hogy a keresztényeket megerősítse hitük állhatatosságában és egységében, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy minden népnek megadja a szeretetben és az igazságban gyökerező békét és igaz egyetértést, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy ébresszen papi és szerzetesi hivatásokat a lelkekben, és küldjön sok munkást szőlőjébe, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy ifjúságunk megőrizze a tisztaság erényét, a családok pedig békében és egyetértésben éljenek, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy mindnyájunkat, akik ebben a közös áldozatbemutatásban részt veszünk, és távol lévő testvéreinket is elvezessen országába, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy elhunyt N. testvérünket [nővérünket] viszontláthassuk a boldog feltámadás dicsőségében, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, tekints megengesztelődve hozzád könyörgő népedre, amely nélküled nem maradhat meg, és ezért irgalmadban bizakodik! Állj mellette bőkezű jóságoddal, és úgy engedd boldogulni itt a földön, hogy elnyerje az örök életet. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.