2024-09-29

Évközi 26. vasárnap – Elvándorlók és menekültek világnapja

Kezdőének:
Mindazt, amit velünk tettél, Urunk, igazságosan tetted, mert vétkeztünk ellened és parancsaidnak nem engedelmeskedtünk; mégis dicsőítsd meg nevedet, és tégy velünk nagy irgalmasságod szerint. (Dán 3,31.29.30.43.42)

Könyörgés:
Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes az Úr parancsára kiválasztott hetven férfit, hogy a nép kormányzásában segítségére legyenek. Az Úr pedig alászállt a felhőben, szólt Mózeshez, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénnek adta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek. Ez azonban nem ismétlődött meg. Két ember viszont a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; ők is a vének közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. Ők a táborban estek elragadtatásba.
Ekkor az egyik szolga elfutott és jelentést tett Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától kezdve Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s ezt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Mózes így válaszolt: „Miért féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!”
Ez az Isten igéje.
Szám 11,25-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet. (2. tónus.)
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr rendelésében bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Az Úr félelme tiszta, * örök megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Szolgád, Uram, tanul belőlük, * bő jutalmat ád megtartásuk.
Ámde ki veszi észre a vedést? * Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem!
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: A kevélységtől őrizd meg szolgádat, * hogy ne uralkodjék rajtam.
Tiszta leszek akkor egészen, * a nagy bűnöktől megtisztulok.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
Zsolt 18,8.10.12-13.14

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, s megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat szaporítottátok még az utolsó napokban is.
Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól visszatartottatok, íme felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltek a földön és tobzódtok, hizlaljátok szíveteket a leölés napjára. Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást.
Ez az Isten igéje.
Jak 5,1-6

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! (Jn 17,17b és a – 4g. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.
De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,38-43.45.47-48

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Könyörögjünk, testvéreim, mennyei Atyánkhoz, hogy gazdagon árassza el szívünket kegyelmi ajándékaival!
Lektor:
1. Add, Urunk, hogy Egyházad pásztorai: a püspökök, a papok és a szerzetesek az egész világon az igazságosság bátor hirdetői legyenek!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Engedd, Urunk, hogy a szociális igazságosság és szeretet az egész földkerekségen érvényesüljön!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Ébreszd fel a jólétben élő népek lelkiismeretét, hogy segítsenek a szegényebb nemzeteken!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Óvd meg híveidet attól, hogy életükkel bárkit is megbotránkoztassanak!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Add, hogy az anyagi javakért való fáradozás közben se feledkezzünk el örök célunkról!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mindenható Istenünk, add, hogy a földi javakat úgy használjuk, hogy lelkiekben is gazdagodjunk! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Add meg nekünk, irgalmas Istenünk, hogy ez az áldozat kedves legyen előtted, és fakadjon belőle számunkra minden áldás forrása. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:
Emlékezzél meg szavadról, Uram amit szolgádnak mondtál, amellyel nekem reménységet adtál megalázottságomban ez a vigaszom. (Vö. Zsolt 118,49-50)
Vagy
Isten szeretetét arról ismertük fel, hogy Ő életét adta értünk. Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. (1Jn 3,16)

Áldozás utáni könyörgés:
Urunk, Istenünk, szolgáljon ez a mennyei misztérium testünk és lelkünk megújulására, hogy az örök dicsőségben társörökösei legyünk Fiadnak, akinek halálát hirdetjük és vele együtt szenvedünk. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.