2024-09-06

22. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Istené az ítélkezés, mert ő ismeri a szívek szándékait.
Testvéreim!
Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak intézőit. Az intézőktől azt kívánják, hogy hűségesek legyenek.
A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság hogyan ítélkezik fölöttem, hiszen én még önmagam felett sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magamat semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelenti azt, hogy igaz vagyok: az Úr mond fölöttem ítéletet.
Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, amíg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és feltárja a szívek szándékait. Akkor mindenki megkapja az elismerést Istentől.
Ez az Isten igéje.
1Kor 4,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége. Vö. 39a. vers.
Előénekes: Bízzál az Úrban és a jót cselekedd, * így lakhatsz a földeden és biztonságban élhetsz.
Az Úrban legyen örömed, * és ő teljesíti szíved vágyait.
Hívek: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Bízd sorsodat az Úrra, benne remélj, * és ő gondoskodik rólad.
Igazságodat napfényre hozza, * mint a déli nap, úgy ragyog igazad.
H: Te vagy, Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Fordulj el a rossztól, és a jót cselekedd, * és megmaradsz örökkön örökké,
mert az Úr az igazságot kedveli, * és nem hagyja cserben híveit.
H: Te vagy Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
E: Az Úrtól van az igazak üdvössége, * ő oltalmazza őket a szorongatás idején.
Segítőjük és szabadítójuk az Úr, † megmenti a bűnösöktől, és üdvözíti őket, * mivel őbenne bíztak.
H: Te vagy Urunk, Istenünk, * az igazak üdvössége.
Zsolt 36,3-6.27-28.39-40

ALLELUJA
Én vagyok a világ világossága – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az új tanítás, amelyet Jézus hozott, nem mérhető a régi mértékkel.
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: „János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak.” Jézus így felelt nekik: „Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: »Jobb az óbor.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,33-39

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádjuk Krisztus Urunkat, aki kereszthalála által feláldozta magát értünk a mennyei Atyának, hogy megszabadítson minket bűneinktől!
Lektor: 1. Urunk, te véred kiontásával szentesítetted az új és örök szövetséget: add, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Urunk, te vállaltad értünk a szenvedést és a kereszthalált: add, hogy mi se vonakodjunk elfogadni és hordozni életünk keresztjeit!
Hívek: Kérünk téged...
3. Urunk, te megígérted, hogy örök életre szökellő vízforrást ajándékozol nekünk: áraszd ki Szentlelkedet minden emberre!
Hívek: Kérünk téged...
4. Urunk, te elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék a kereszt üdvözítő erejét: add, hogy mi is keresztedből merítsünk erőt szenvedéseink elviselésére!
Hívek: Kérünk téged...
5. Urunk, te kereszted és feltámadásod által eltörölted minden vétkünket: add, hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek vigasztalása!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Urunk, te kiérdemelted híveid számára a feltámadást és az örök dicsőséget: add, hogy elhunyt testvéreink elnyerjék ígéreteid teljesülését!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Istenünk, a kereszt botránya megmutatta számunkra örök bölcsességedet és irántunk való végtelen szeretetedet. Engedd, hogy mindig bizakodó lélekkel dicsekedjünk Krisztus keresztjével. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.