2024-08-13

19. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Az Isten igéjének szolgálata sok keserűséggel is jár, de végül mindent édessé tesz az Úr.
Így intette az Úr a prófétát az első látomás után: „Emberfia, hallgass reám, és minden szóra figyelj!
Te ne légy ellenszegülő, mint ez a lázongó nép.
Nyisd ki a szádat, és edd meg, amit most adok!”
Erre láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, a kézben könyvtekercs, amelyet szétnyitott nekem a kéz.
A tekercs mindkét oldalára írva volt; az írás csupa jajkiáltás, gyászének és siralom.
Majd ezt mondta nekem az Úr: „Jöjj, edd meg ezt, emberfia!
Ha megetted a tekercset, beszélj a nép előtt!”
Én számat felnyitottam, ő meg lenyelette a könyvtekercset velem.
Azután így folytatta: „Emberfia, a gyomrod vegye be, és egész belső részed teljék el vele, teljék be a könyvtekerccsel, amelyet én adok!”
Megettem tehát a könyvtekercset, és olyan édes lett a számban, mint a méz.
Ekkor azt mondta nekem: „Emberfia, menj Izrael házához, és hirdesd nekik az én szavaimat.”
Ez az Isten igéje.
Ez 2,8–3,4

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram! (103a. vers. - 4. g tónus)
Előénekes: Bizonyságaid útján boldogabb vagyok, * mint akármilyen gazdagságban.
Csak bizonyságaidban gyönyörködöm, * és igaz igéd lesz tanácsadóm.
Hívek: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Istenem, drágább nekem ajkad törvénye * sok ezer aranynál, ezüstnél.
Mily édes ínyemnek mindegyik szavad, * számnak édesebb a méznél.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Nekem igéd lesz örökrészem mindenkor, * ez tölti el szívemet örömmel.
Reménykedve nyitom fel ajkam, * parancsaid után epedek.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
Zsolt 118,14.24.72.103.111.131

ALLELUJA
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű! Mt 11,29ab

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Gyermeki lelkület nélkül nem juthatunk be a mennyek országába.
A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.
Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.
Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.
Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,1-5.10.12-14

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a végtelenül irgalmas Istent önmagunkért és minden emberért, hogy bocsássa meg bűneinket, és adja meg nekünk az örök boldogságot!
Lektor: 1. Az egész világon elterjedt és az itt egybegyűlt Egyházért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentatyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, papjainkért és a szent szolgálatban segítő társaikért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak egységéért, a pogányok megtéréséért, a nemzetek közötti egyetértésért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
4. Beteg, éhező és bajbajutott embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
5. Saját magunk és távol lévő testvéreink üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
(6. A földi életből eltávozott N. testvérünk [nővérünk] örök boldogságáért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, hallgasd meg népedet! Érdemtelen létünkre könyörgünk hozzád, hiszen kegyelmeddel mindig elénk sietsz, hogy jóságosan teljesítsd kérésünket. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.