2024-08-08

18. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Az Úr új szövetséget köt majd népével; az új törvényt az emberek szívébe fogja írni.
„Íme, napok jönnek – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, pedig Uruk voltam – mondja az Úr.
Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek.
Többé nem lesz szükség arra, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: »Ismerd meg az Urat,« mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig – mondja az Úr –, mivel megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.”
Ez az Isten igéje.
Jer 31,31-34

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenem, kérlek téged: * teremts bennem tiszta szívet! (Vö. 12a. vers. - – 1 D2 tónus)
Előénekes: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
Hívek: Istenem, kérlek téged: * teremts bennem tiszta szívet!
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.
H: Istenem, kérlek téged: * teremts bennem tiszta szívet!
E: Te a véres áldozatot nem kedveled, * s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, * Istenem, te nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Istenem, kérlek téged: * teremts bennem tiszta szívet!
Zsolt 50,12-13.14-15.18-19

ALLELUJA
Te Péter vagy, azaz kőszikla, † és e sziklára építem Egyházam, * és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Hitvallásáért Péter ígéretet kap arra, hogy ő lesz az Egyház sziklaalapja.
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
Ettől kezdve Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól; megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 16,13-23

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim, áldjuk és magasztaljuk Istent, aki testi és lelki adományaival elhalmoz minket!
Lektor: 1. Hogy mindig hálásak legyünk a teremtés és a megváltás gazdag ajándékaiért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy készséges lélekkel fogadjuk a Gondviselés minden rendelkezését, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy Isten és a felebarát szeretete irányítsa gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy az irigységet és az önzést, a haragot és a gyűlölködést tartsa távol tőlünk, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy a munkásoknak munkát, az éhezőknek kenyeret, a szomorúaknak vigaszt, és minden embernek üdvösséget adjon, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy elhunyt N. testvérünket [nővérünket], hozzátartozóinkat és jótevőinket fogadja be a szentek boldog társaságába, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Jóságos, mennyei Atyánk! Hittel valljuk, hogy örök szereteteddel te irányítod emberi sorsunkat. Add, hogy életünk minden napján hűségesen szolgáljunk neked. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.