2024-05-30

8. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Isten választott népe, királyi papság, szent nemzet vagyunk, hogy hirdessük az Úr dicső tetteit!
Testvéreim!
Kívánkozzatok szellemi, hamisítatlan tej után, akár az újszülött kisdedek, hogy általa felnövekedjetek az üdvösségre! Hiszen már tapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr.
Járuljatok az Úrhoz, az élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan elvetettek, de Isten kiválasztott és felmagasztalt. Mint élő kövek épüljetek rá lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által!
Ti ugyanis választott nép, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket az ő csodálatos világosságára. Ti, akik valaha nem voltatok (választott) nép, most Isten népe vagytok. Akik azelőtt nem nyertetek irgalmat, most irgalomra találtatok.
Szeretteim! Kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok: Tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen törnek. Éljetek példaadó életet a pogányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják Istent, bár most azzal rágalmaznak, hogy gonosztevők vagytok.
Ez az Isten igéje.
1Pét 2,2-5.9-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval! (2c. vers. - 1 D2 tónus)
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal.
Járuljatok színe elé, * vidám énekszóval.
Hívek: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval!
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övéi vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval!
E: Őt magasztalva lépjetek be kapuján, † énekelve vonuljatok hajlékába, * áldjátok nevét, és adjatok hálát néki.
H: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval!
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad,* és hűsége nemzedékről nemzedékre.
H: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval!
99,2.3.4.5

ALLELUJA
Én vagyok a világ világossága – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus megvilágosítja azokat, akik hisznek benne.
Abban az időben tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?”
A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.”
Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,46-52

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim, áldjuk és magasztaljuk Istent, aki testi és lelki adományaival elhalmoz minket!
Lektor: 1. Hogy mindig hálásak legyünk a teremtés és a megváltás gazdag ajándékaiért, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy készséges lélekkel fogadjuk a Gondviselés minden rendelkezését, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy Isten és a felebarát szeretete irányítsa gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy az irigységet és az önzést, a haragot és a gyűlölködést tartsa távol tőlünk, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy a munkásoknak munkát, az éhezőknek kenyeret, a szomorúaknak vigaszt, és minden embernek üdvösséget adjon, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy elhunyt N. testvérünket [nővérünket], hozzátartozóinkat és jótevőinket fogadja be a szentek boldog társaságába, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Jóságos, mennyei Atyánk! Hittel valljuk, hogy örök szereteteddel te irányítod emberi sorsunkat. Add, hogy életünk minden napján hűségesen szolgáljunk neked. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.