2024-05-28

8. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Törekedjünk buzgó lélekkel az üdvösségre, amelyről már az ószövetségi próféták jövendöltek!
Testvéreim!
A Krisztus által hozott üdvösséget kutatták és vizsgálták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről jövendöltek. Azt vizsgálták, hogy melyik vagy milyen időre mutat Krisztus bennük működő Lelke, aki előre hirdette a Krisztusra váró szenvedést és a rákövetkező megdicsőülést.
Azt a kinyilatkoztatást kapták, hogy nem önmaguknak, hanem nektek szolgálnak mindazzal, amit az evangélium hirdetői most közöltek veletek a mennyből küldött Szentlélek erejéből. Még az angyalok is vágyódnak arra, hogy mindezt szemléljék.
Jól készüljetek fel tehát lélekben. Legyetek józanok, és bízzatok teljesen abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor fogtok kapni! Engedelmes gyermekként ne engedjetek a korábbi tudatlanságból származó vágyaitoknak, hanem a titeket meghívó szent Istenhez méltóan magatok is váljatok szentté egész életmódotokban! Ezt olvassuk ugyanis a Szentírásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”
Ez az Isten igéje.
1Pét 1,10-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Megmutatta az Úr, * szabadító erejét. (2a. vers. - 6. tónus)
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Megmutatta az Úr, * szabadító erejét.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Megmutatta az Úr, * szabadító erejét.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Megmutatta az Úr, * szabadító erejét.
Zsolt 97,1.2-3ab.3c-4

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Aki Jézusért áldozatot hoz, százszoros jutalmat kap érte.
A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak:
„Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.
Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,28-31

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mindenható Istenhez, aki elküldte Fiát a világba, hogy kereszthalála és feltámadása által megváltson minket!
Lektor: 1. Hogy szüntelenül magasztaljunk téged, Urunk, a keresztségben kapott kegyelmekért!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy parancsaid hűséges megtartásával mutassuk meg irántad gyermeki ragaszkodásunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy Krisztus példája szerint áldozatos szeretettel viseltessünk rászoruló embertársaink iránt!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy emberi gyengeségeinkben és megpróbáltatásainkban te légy erősségünk és reménységünk!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy jócselekedeteink láttán dicsőítsék az emberek a te szent nevedet!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy ne feledkezzél meg elhunyt N. testvérünkről [nővérünkről], aki már elköltözött ebből a világból!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Mindenható, örök Isten! Te azért küldted el hozzánk szent Fiadat, hogy a világ világossága legyen. Add, hogy az ő tanításának fényében járjunk, és így biztosan elérkezzünk az örök világosság országába őáltala. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.