2024-05-10

húsvét 6. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostolt az Úr bátorítja, hogy Korintusban sok hívet fog szerezni.
Amikor Pál apostol Korintusban tartózkodott, egy éjjel látomásban az Úr így szólt hozzá:
„Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, nagyszámú népem lakik ugyanis ebben a városban.” Ott maradt tehát másfél évig, és ezalatt hirdette náluk az Isten igéjét. Amikor Gallió volt Ahája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták, és így vádolták: „Ez itt arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy Mózes törvényével ellenkező módon tiszteljék az Istent.” Pál már éppen szólásra nyitotta ajkát, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: „Emberek! Ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy gaztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket türelemmel. Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy vallási törvényeitekkel kapcsolatban vetődik fel vitás kérdés, azt intézzétek el ti magatok! Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni.” Ezzel elkergette őket a törvényszék elől.
Erre mindannyian nekiestek Szósztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ütlegelni kezdték a törvényszék előtt. De Gallió mit sem törődött vele.
Pál még jó ideig Korintusban maradt, azután búcsút vett a testvérektől. Priszcilla és Akvilász társaságában áthajózott Szíriába. Előbb azonban Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 18,9-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene. (8a. vers. - 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval,
mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten; * nagy király az egész földön.
Hívek: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: A népeket uralmunk alá vetette, * és a nemzeteket lábunkhoz alázta.
Örökséget választott nékünk, * dicsőséget Jákobnak, akit szeretett.
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr az égbe emelkedett harsonaszóval.
Zengjetek dalt Istenünknek, zengjetek, * zengjetek dalt királyunknak, zsoltárt zengjetek!
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 46,2-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Krisztusnak szenvednie kellett, és feltámadnia a halálból, * hogy bemehessen dicső országába. Lk 24,46.26 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Jézustól kapott örömet senki sem veheti el a tanítványoktól.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul.
Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra.
Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek.
Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,20-23a

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
A húsvéti idő köznapjaira III.
Pap: Testvéreim! Esedezzünk az örök Istenhez, hogy töltsön el minket a világot legyőző hit ereje, és a lángot, amelyet az ő kegyelme gyújtott bennünk, semmiféle kísértés ne tudja kioltani! (Gelasianum)
Lektor: 1. Imádkozzunk Szentatyánkért, N. pápáért, hogy a kormányzás terhét Isten akarata szerint viselje!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Imádkozzunk egyházmegyénkért: N. püspök atyánkért, papjainkért és a hívekért, hogy az Úr adjon mindenkinek élő hitet és apostoli buzgóságot!
Hívek: Kérünk téged...
3. Imádkozzunk a népek vezetőiért, hogy igazságban és szeretetben munkálják a békét!
Hívek: Kérünk téged...
4. Imádkozzunk egyházközségünk tagjaiért, hogy a szent ünnepek elmúltával a hétköznapok gondjai között se veszítsék el Isten kegyelmének menyegzős köntösét!
Hívek: Kérünk téged...
5. Imádkozzunk távollévő testvéreinkért, különösen azokért, akik még elzárták magukat a húsvéti szentségek életadó erejétől!
Hívek: Kérünk téged...
Pap: Mindenható, örök Isten! Hallgasd meg könyörgésünket, légy védelmezőnk nappal és oltalmazónk éjszaka, hogy az idők változásai között a te változatlan szeretetedben legyen erősségünk és támaszunk. Krisztus, a mi Urunk által. (Nagy Szent Gergely)
Hívek: Ámen.