2024-03-07

3. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Még a választott nép sem szívleli meg Isten szavát; pedig csak úgy lehet boldog, ha engedelmeskedik.
Prófétája által szól hozzánk az Úr:
Hallgassatok szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok.
De nem fogadtak szót, és nem figyeltek rám, hanem saját gonosz szívük szándékait követték; a hátukat fordították felém, nem az arcukat. Attól a naptól fogva, hogy atyáitok kijöttek Egyiptom földjéről, mind a mai napig egyfolytában küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat; napról napra küldtem őket. De nem hallgattak rám, és nem figyeltek szavamra; sőt még jobban megkeményítették nyakukat, gonoszabbak voltak, mint atyáik.
És ha ezt elmondod is nekik: nem fognak rád hallgatni; hívhatod őket, úgysem felelnek. Ezt mondd hát nekik: Ez az a nemzet, amely nem akar az Úrnak, az ő Istenének szavára hallgatni, sem a fegyelmet nem vállalja. Eltűnt szívükből és szájukból a hűség!
Ez az Isten igéje.
Jer 7,23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!” (Vö. 8. vers. - 2. tónus)
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt!
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!”
E: jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus szava nekünk is szól: „Aki nincs velem, ellenem van!”
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,14-23

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Nagyböjt köznapjaira I.
Pap: Testvéreim! Kérjük a mindenható Atyát, hogy a nagyböjt szent idején önmegtagadó életet éljünk, őszinte bűnbánatot tartsunk, és így készüljünk elő a húsvéti örömre!
Lektor: 1. Hogy népedet, Urunk, igaz bűnbánat által a keresztség kegyelmének megújulására vezesd!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy Egyházad pásztorai szívesen vállaljanak minden áldozatot a maguk és nyájuk megszentelésére!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy az államfők az igaz barátság szellemében intézzék a nemzetek sorsát!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy a népek egymásnak testvéri segítséget nyújtsanak az éhség és a nyomor megszüntetésére!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy Krisztus keresztjéből erőt merítsenek a szenvedők és a betegek!
Hívek: Kérünk téged...
Pap: Mindenható, örök Isten, mennyei Atyánk! Ne nézd bűneiket, hanem tekints Szent Fiad engesztelő áldozatára, és könyörülj megtérő népeden. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.