OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Amikor Dávidnak menekülnie kellett lázadó fia elől, ezt mint büntetést elfogadta az Úr kezéből.
Dávid büntetése az volt bűnéért, hogy saját fia, Absalom fellázadt ellene.
Egy követ hozta meg Dávidnak a hírt: „Egész Izrael szívvel-lélekkel követi Absalomot.” Dávid erre kiadta az utasítást szolgáinak, akik vele voltak Jeruzsálemben: „Azonnal induljunk és fussunk, mert különben meg nem menekülünk Absalomtól! Igyekezzetek gyorsan kijutni a városból, mert ha hamarabb ér ide, és itt talál bennünket, pusztulást hoz ránk, és kardélre hányja a várost!”
(Kísérőivel együtt) Dávid az Olajfák-hegyének emelkedőjén igyekezett fölfelé. Sírva lépkedett, letakart fejjel és mezítláb. Mindnyájan, kik vele voltak, letakarták fejüket, és sírva kapaszkodtak fölfelé.
Amikor Dávid király Bahurimba ért, kijött onnan egy ember, aki Saul rokonságából való volt, név szerint Semei, Géra fia. Amint jött, egyfolytában átkozódott, sőt köveket hajigált Dávidra és szolgáira; pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján.
Semei átka így hangzott: „Távozz innét, te vérszopó, te gonosztevő! Megbosszulta az Úr rajtad Saul egész házának vérét, amiért betolakodtál helyére a királyságba. De most az Úr Absalom fiad kezébe adta a hatalmat. Ugye most szorongat a nyomorúság? De úgy kell neked, mert vérszopó vagy.”
Végül Abizáj, Cerujának a fia, kifakadt: „Mit ócsárolja ez a döglött kutya az én uramat, királyomat? Mindjárt odamegyek, és leütöm a fejét.” De a király csendesítette: „Ne törődjetek vele, Ceruja fiai! Hadd átkozzon, hiszen az Úr akarata, hogy átkozza Dávidot. És ki merné kérdőre vonni őt, hogy miért cselekedett így?”
Majd Abizájhoz és a többi szolgájához fordulva így folytatta: „Íme, a saját édes fiam, aki tőlem kapta életét, életemre tör! Mennyivel inkább érthető, hogy így bánik velem ez az ellenséges törzsbéli. Hagyjátok! Hadd átkozzon az Úr akarata szerint! Hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, és jóra fordítja ezt a mai átkot.”
Aztán tovább folytatta útját társaival együtt.
Ez az Isten igéje.
2Sám 15,13-14.30;16,5-13a
VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Kelj fel, Uram, * ments meg engem, Istenem! (7b. vers. - 8. G tónus)
Előénekes: Uram, mily sokan vannak, akik szorongatnak engem, * mily sokan támadnak ellenem.
Sokan mondják rólam: * „Nincs menedéke Istennél.”
Hívek: Kelj fel, Uram, * ments meg engem, Istenem!
E: De te, Uram, védelmező pajzsom vagy, * és fölemeled fejem, én dicsőségem.
Hangos szóval az Úrhoz kiáltok, * szent hegyéről meghallgat engem.
H: Kelj fel, Uram, * ments meg engem, Istenem!
E: Nyugovóra térek és elalszom, * de fölkelek újra, mert az Úr a gyámolítóm.
Körülvehet ezernyi nép, nem félek, * kelj fel, Uram, ments meg engem, Istenem.
H: Kelj fel, Uram, * ments meg engem, Istenem
Zsolt 3,2.3.4-5.6-7
ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus kiűzi a tisztátalan lelket a megszállott emberből.
Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére.
Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát.
Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!”
Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.
Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak.
Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból.
Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!”
Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 5,1-20