2023-12-04

1. adventi hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Eljövendő országába minden népet összegyűjt az Úr. Hegyen álló temploma – az Egyház – az egész világ fényessége és menedéke lesz.
Izajásnak, Ámosz fiának látomása Júdáról és Jeruzsálemről:
Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek, feléje tart számos nép, és így szól:
„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény, és Jeruzsálemből az Úr tanítása.”
Ő ítéletet tart majd a nemzetek fölött, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg beolvasztják ekevasnak kardjukat és sarlóknak lándzsáikat. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.
Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!
Ez az Isten igéje.
Iz 2,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten zába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. (1. vers. - 7.b tónus)
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr zába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó Jeruzsálem.
Hívek: Isten zába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr pének törzsei.
H: Isten zába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak,
mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid zának székei.
H: Isten zába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálemre két esdjetek, * biztonságban éljen, aki szeret téged.
Béke lakozzék falaid között, * és nyugalom bástyáid tövében.
H: Isten zába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Testvéreim és barátaim miatt így könyörgök, * legyen kesség teveled!
Istenünk és Urunk za miatt * kívánok áldást neked.
H: Isten zába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Zsolt 121,1-2.3-4a.(4b-5. 6-7.)8-9

ALLELUJA
Jöjj, és szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk, * mutasd meg arcodat, és mi szabadok leszünk. (Vö. Zsolt 79,4 – 2. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról a mennyek országába.
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy (pogány) százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – elmegy; a másiknak: »Jöjj ide!« – akkor hozzám jön; és szolgámnak: »Tedd ezt!« – és megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 8,5-11

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Forduljunk kéréseinkkel Krisztus Urunkhoz, aki népének gyógyulást hozott.
Lektor:
1. Töltsd el, Urunk, Egyházadat azzal a bizakodó hittel, amely a kafarnaumi százados házára üdvösséget és gyógyulást hozott!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2 Világosítsd meg, Urunk, a népek vezetőit, hogy igazságban vezessék a rájuk bízottakat!
3 Adj, Urunk, enyhülést és gyógyulást mindazoknak, akiket betegségük súlyosan próbára tesz!
4 Add, hogy egyre inkább igyekezzünk megérteni, mit jelent az, hogy te minden ember üdvösségét akarod!
5 Add nekünk a te békéd örömét, és formálj át bennünket akaratod szerint!
Pap: Mert te összegyűjtőd, ami szétszóródott, és meggyógyítod betegségeinket, tied a dicsőség örökkön-örökké.
Hívek: Ámen.