2023-01-20

2. évközi hét péntek


SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézus az Újszövetség közvetítője.
Testvéreim!
A mi Főpapunk, Jézus Krisztus, annyival kiválóbb papi szolgálatot kapott, amennyivel magasabb rendű és tökéletesebb ígéreten alapul az a szövetség, amelynek ő a közvetítője.
Ha ugyanis az első szövetség kifogástalan lett volna, nem lett volna szükség a másodikra. Ám Isten megfeddte az első szövetség népét, amikor (Jeremiás próféta által) így szólt:
„Íme, eljön az idő és új szövetségre lépek a választott néppel. Nem olyan szövetségre, mint amilyent atyáitokkal kötöttem, azon a napon, amikor kézen fogtam, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről. Mivel pedig ők nem tartottak ki szövetségemben, én is magukra hagytam őket. A szövetség, amelyet ama napok után népemmel kötök, ilyen lesz: Elméjükbe vésem, és szívükbe írom törvényemet. Istenük leszek, és ők népemmé lesznek. Akkor majd senkinek sem kell társát vagy testvérét így tanítania: »Ismerd meg az Urat!« Hiszen a kicsinytől a legnagyobbig mindenki ismer majd engem. Irgalmas leszek bűneik iránt, és vétkükre többé nem emlékezem.”
Ha tehát Isten itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez.
Ez az Isten igéje.
Zsid 8,6-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A hűség és az irgalmasság * egymásra lelnek. (11a. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országukba dicsőség költözzék.
Hívek: A hűség és az irgalmasság * egymásra lelnek.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: A hűség és az irgalmasság * egymásra lelnek.
E: Az Úr megmutatja jóságát, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: A hűség és az irgalmasság * egymásra lelnek.
Zsolt 84,8 és 10.11-12.13-14

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus kiválasztja apostolait.
Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá.
Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre.
A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 3,13-19

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádjuk Krisztus Urunkat, aki kereszthalála által feláldozta magát értünk a mennyei Atyának, hogy megszabadítson minket bűneinktől!
Lektor: 1. Urunk, te véred kiontásával szentesítetted az új és örök szövetséget: add, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Urunk, te vállaltad értünk a szenvedést és a kereszthalált: add, hogy mi se vonakodjunk elfogadni és hordozni életünk keresztjeit!
Hívek: Kérünk téged...
3. Urunk, te megígérted, hogy örök életre szökellő vízforrást ajándékozol nekünk: áraszd ki Szentlelkedet minden emberre!
Hívek: Kérünk téged...
4. Urunk, te elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék a kereszt üdvözítő erejét: add, hogy mi is keresztedből merítsünk erőt szenvedéseink elviselésére!
Hívek: Kérünk téged...
5. Urunk, te kereszted és feltámadásod által eltörölted minden vétkünket: add, hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek vigasztalása!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Urunk, te kiérdemelted híveid számára a feltámadást és az örök dicsőséget: add, hogy elhunyt testvéreink elnyerjék ígéreteid teljesülését!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Istenünk, a kereszt botránya megmutatta számunkra örök bölcsességedet és irántunk való végtelen szeretetedet. Engedd, hogy mindig bizakodó lélekkel dicsekedjünk Krisztus keresztjével. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.