01-05

Karácsonyi idő - január 5.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
A lelki halálból új életre keltünk, mert szeretjük testvéreinket.
Szeretteim!
Kezdettől fogva azt a tanítást kaptátok, hogy szeressük egymást. Ne legyünk olyanok, mint Káin, aki a gonosztól volt, és megölte testvérét! De miért Ölte meg? Mert cselekedetei gonoszak voltak, testvérének tettei viszont igazak.
Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha a világ gyűlöl titeket! Tudjuk, hogy a (lelki) halálból új életre keltünk, mert szeretjük testvéreinket. Akiben nincs szeretet, az (lelki) halálban marad. Aki pedig gyűlöli testvérét, az gyilkos. Viszont tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet része az örök boldogságban.
Abból ismerjük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta érettünk. Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. De megvan-e bennünk az Isten szeretete, ha azt látjuk, hogy valamelyik testvérünk szükséget szenved, és elzárjuk előle szívünket, pedig módunkban állna, hogy segítsünk rajta?
Szeretteim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal! Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így nyugtatjuk meg szívünket Isten előtt. Ha a szívünk vádol is minket valaminek Isten nagyobb a szívünknél, Ő mindent tud.
Szeretteim! Ha a szívünk nem vádol, akkor teljes bizalommal lehetünk Istenhez.
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,11-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ujjongjatok az Úrnak, * minden földek! 2a. vers.
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vigassággal!
Járuljatok színe elé * vidám énekszóval!
Hívek: Ujjongjatok az Úrnak, * minden földek!
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övé vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Ujjongjatok az Úrnak, * minden földek!
E: Énekszóval lépjünk be házának ajtaján, * himnuszokkal templomába.
Adjatok hálát néki, * szent nevére áldást mondjatok!
H: Ujjongjatok az Úrnak, * minden földek!
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.
H: Ujjongjatok az Úrnak, * minden földek!
Zsolt 99,2.3.4.5

ALLELUJA
Felragyogott ránk a szent nap. † Jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, * mert ma nagy fényesség szállt le a földre. (5. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Fülöp és Nátánáel meghívása.
Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki.
Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.”
„Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”
Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.”
Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,43-51

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Forduljunk bizalommal Jézus Krisztushoz, aki kinyilatkoztatta nekünk az Atyát:
Lektor: 1. Támogasd Egyházadat, hogy Szentlelked által az Atyával való közösségre vezesse az embereket!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket.
2. Segítsd országunk vezetőit, hogy munkájukat saját érdekeik helyett mindenkor a rájuk bízottak javára végezzék!
3. Add, hogy a hit nélkül felnövekvők közül minél többen rád találjanak!
4. Segítsd a szerzeteseket, hogy rendi karizmájukhoz hűségesek maradjanak, és folytonosan növekedjenek kegyelmedben!
5. Irgalmasan emeld magadhoz mindazokat, akiket váratlanul ragadott el a halál!
Pap: Mert te folytonosan közbenjársz értünk az Atyánál, fogadd dicsérő szavunkat! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.