2019-03-10

Nagyböjt 1. vasárnap

Kezdőének:
Ha kiált hozzám, meghallgatom; megszabadítom és dicsőséget szerzek neki, hosszú élettel áldom meg. (Zsolt 90,15-16)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel igazodjunk hozzá. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
A választott nép hitvallása és imádsága az Úr előtt.
Mózes így tanította a népet:
Amikor termésed legjavából ajándékot hozol, a pap vegye ki kezedből a kosarat, s állítsa az Úr, a te Istened oltára elé. Te pedig mondd az Úr, a te Istened előtt:
„Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként kevesed magával, mégis nagy, erős és hatalmas néppé lett.
Amikor aztán az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak és kemény szolgaságba vetettek minket, akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk. S az Úr meghallgatta könyörgésünket, meglátta nyomorúságunkat, elnyomatásunkat és sanyarú sorsunkat. Az Úr erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett minket Egyiptomból, nagy rémületet támasztva, jelek és csodák kíséretében. Erre a földre hozott, és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot.
Íme, most hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál.”
Ezzel hagyd ott a kosarat az Úr, a te Istened színe előtt, majd borulj le az Úr, a te Istened előtt.
Ez az Isten igéje.
MTörv 26,4-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Légy velem, Uram, * minden szükségemben. 15b. vers.
Előénekes: Aki a Fölséges oltalmában lakik, * a Mindenható árnyékában tartózkodik.
Így szól az Úrhoz: † „Menedékem és váram te vagy nékem, * Istenem, benned bízom.”
Hívek: Légy velem, Uram, * minden szükségemben.
E: Nem eshet semmi bajod, * otthonodhoz nem közelíthet semmi csapás.
Mert angyalainak parancsol felőled, * hogy őrizzenek minden utadon.
H: Légy velem, Uram, * minden szükségemben.
E: Kezükben hordoznak téged, * hogy kőbe ne üssed lábadat.
Áspiskígyón és viperán lépdelsz, * oroszlánt és sárkányt eltiporsz.
H: Légy velem, Uram, * minden szükségemben.
E: „Megszabadítom őt, mivel ragaszkodik hozzám, * oltalmazom, mert nevemet ismeri.
Hozzám kiált, és én meghallgatom őt, † minden szükségben vele vagyok, * megszabadítom és dicsőséget szerzek néki.”
H: Légy velem, Uram, * minden szükségemben.
Zsolt 90,1-2.10-11.12-13.14-15

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A hit örök életet szerez.
Aki Krisztusban hisz, megvallja hitét.

Testvéreim!
Hogyan mondja az Írás? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amelyet hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki őbenne hisz.
Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura. Ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
Ez az Isten igéje.
Róm 10,8-13

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézust a Szentlélek a pusztába vitte, és ott megkísértette a sátán.
Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,1-13

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, mindenható Atyánkat, hogy a húsvéti előkészület szent negyven napja idején önfegyelemben éljünk, őszinte bűnbánatot tartsunk, és sok jót cselekedjünk!
Lektor: 1. Add meg, Urunk, híveidnek, hogy szent igéidet felidézve utasítsák vissza a sátán minden kísértését!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add meg Egyházad pásztorainak, hogy szívesen hozzanak meg minden áldozatot a maguk és a rájuk bízott nyáj megszentelésére!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Add meg a világ népeinek, hogy testvériesen segítsék egymást az éhség és a tudatlanság megszüntetésében!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add meg a betegeknek és a szenvedőknek, hogy Krisztus Urunk béketűréséből erőt merítsenek!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Add meg mindnyájunknak, hogy buzgó imádságos életünk, önmegtagadásaink és jótékonyságunk által elősegítsük egyházközségeink megújulását!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mindenható Istenünk! Szent Fiad érdemeiért segíts minket, hogy a Szentlélek ösztönzésére elforduljunk a rossztól, és kegyelmedben gyarapodva készüljünk a húsvéti örömre! Krisztus, a mi urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, tégy méltóvá minket az áldozati adományok felajánlására, amelyekkel az áldott nagyböjti időszak kezdetét ünnepeljük. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
Krisztus megkísértéséről
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által.
(Ő) Amikor negyven napon át a földi tápláléktól megtartóztatta magát, – megszentelte BÖJTjével az önfegyelmezésnek ezt a módját. A sátán minden cselvetését legyőzve megtanított arra, hogy a romlás kovászának ellenálljunk, – így méltó lélekkel ünnepeljük a Húsvét szent TITkát, és az örök húsvétra is eljussunk. Mi ezért az angyalok és szentek kórusával együtt, – dicséreted himnuszát ZENGjük, és vég nélkül mondjuk: (énekeljük:)

Áldozási ének:
Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik. (Mt 4,4)

Áldozás utáni könyörgés:
Istenünk, te mennyei kenyérrel tápláltál minket: ettől növekszik hitünk, éled reményünk, erősödik szeretetünk. Kérünk, taníts meg, hogy Krisztusra, az élő kenyérre éhezzünk, és élni tudjunk minden igéből, amely ajkadról származik. Krisztus, a mi Urunk által.