2025-03-16

Nagyböjt 2. vasárnap

Kezdőének:
Neked mondta a szívem: „a te arcodat keresem, vágyakozom a te arcod után, Uram.” Ne fordítsd el arcodat tőlem! (Vö. Zsolt 26,8-9)
Vagy
Emlékezzél meg, Urunk, könyörületedről és irgalmasságodról, mely öröktől való! Ne uralkodjanak ellenségeink fölöttünk; szabadíts meg, Izrael Istene, minden szorongattatásunkból! (Vö. Zsolt 24.6.3.22)

Könyörgés:
Istenünk, te megparancsoltad nekünk, hogy szeretett Fiadra hallgassunk. Kérünk, tápláld lelkünket szent igéddel, hogy lelki örömmel szemlélhessük dicsőségedet! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Ábrahám hitt az Istennek, Isten pedig szövetséget kötött vele, és megígérte neki minden áldását.
Isten egy napon kivezette Ábrahámot sátrából a szabad ég alá, és ezt mondta neki: „Nézz föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod őket számolni.” Majd hozzáfűzte: „Ilyen lesz a te nemzetséged.” Ábrahám hitt az Úrnak, Isten pedig beszámította ezt az ő megigazulására.
Majd ismét szólt Isten Ábrahámhoz: „Én vagyok az Úr, aki kihívtalak a káldeai Ur városából, hogy ezt a földet neked adjam birtokul.” Ábrahám így válaszolt: „Uram, Istenem, miből tudom meg, hogy birtokolni fogom azt?”
Erre Isten megparancsolta neki: „Hozz egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét, egy hároméves bakot, egy gerlét és egy galambot.”
Ábrahám odahozta neki ezeket az állatokat, majd középen kettévágta őket, és a szétvágott részeket egymással szemben helyezte el; a madarakat azonban nem vágta szét. Akkor ragadozó madarak szálltak a testekre, de Ábrahám elűzte őket. Amikor a nap lenyugodott, Ábrahám mély álomba merült, és félelmetes sötétség szállott rá.
Amikor a nap lenyugodott, és beállt a sűrű sötétség, füstölgő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami vonult végig a szétvágott darabok között. Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrahámmal, és így szólt: „Utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig.”
Ez az Isten igéje.
Ter 15,5-12.17-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr az én világosságom, * és ő az én üdvösségem. 1a. vers. (4. g tónus)
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék.
Az Úr életem oltalmazója, * kitől rettegnék.
Hívek: Az Úr az én világosságom, * és ő az én üdvösségem.
E: Uram, halld meg kiáltó szavamat, * könyörülj rajtam és hallgass meg engem.
Szívem rólad mondta: * „Keressétek az ő arcát!”
H: Az Úr az én világosságom, * és ő az én üdvösségem.
E: A te arcodat keresem, Uram, * ne rejtsd el előlem arcodat.
Ne fordulj el haragodban szolgádtól, * segítségem te vagy, el ne taszíts.
H: Az Úr az én világosságom, * és ő az én üdvösségem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Az Úr az én világosságom, * és ő az én üdvösségem.
Zsolt 26,1.7-8.9abc.13-14

Hosszabb forma:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
A feltámadáskor Krisztus átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.
Testvéreim!
* Kövessétek a példámat mindnyájan! Nézzétek azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok. Hiszen – mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom – sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, Istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, és az eszüket földi dolgokon járatják.
* A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.
Ezért, szívből szeretett testvéreim, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim!
Ez az Isten igéje.

Vagy rövidebb forma a *-ok közötti rész kimarad Fil 3,20–4,1
Fil 3,17–4,1

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Vö. 2Pét 1,17 – 3a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Míg Jézus imádkozott, arca teljesen megváltozott.
Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,28b-36

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánkat, hogy templomainkban gyakran átéljük a Táborhegyen megdicsőült Krisztus vigasztaló közelségét!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy templomaidból sugározzék áldás és kegyelem az egész világra!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy Szentatyánkkal, főpásztorainkkal és papjainkkal együtt mindig odaadó lélekkel mutassuk be Fölségednek az újszövetség áldozatát!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Vezesd el az egyházakat a teljes egységre és a nemzeteket békés egyetértésre!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. A szentáldozás kegyelmei erősítsék és vigasztalják gondokkal küzdő, rettegésben élő vagy bántalmakat szenvedő embertársainkat!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Egyházközségeink hívő népe vasárnapról vasárnapra a közösen bemutatott szent áldozatból merítsen erőt az élet küzdelmeihez!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mindenható, örök Isten! Örvendeztesd meg lelkünket közelséged vigasztaló tudatával! Add, hogy hozzád mindhalálig hűségesek maradjunk, és az istenlátás örök boldogságában is részünk legyen! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Istenünk, ez az áldozat tisztítson meg vétkeinktől, szentelje meg szolgáid testét és lelkét, hogy méltó módon üljük meg húsvét ünnepét. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
az Úr színeváltozásáról – Misekönyv 176. oldal
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten: – Krisztus, a mi Urunk által.
Ő tanítványainak saját halálát előre megmondta, – a szent hegyen megmutatta nékik dicsőségének fényét.
Így világossá tette számunkra, amit a törvény és a próféták tanúsága hirdet, hogy szenvedésére a feltámadás örök fénye virrad.
(És) Ezért a mennyei hatalmas angyalokkal együtt a földön mi is szüntelenül magasztalunk téged, – fölségedet dicsérjük, és hangos szóval vég nélkül mondjuk (zengjük):

Áldozási ének:
Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok! (Mt 17,5)

Áldozás utáni könyörgés:
Dicsőséges szent titkokat magunkhoz véve, hálát adunk neked, Urunk, mert már itt a földön mennyei ajándékaidban részesítesz minket. Krisztus, a mi Urunk által.

Könyörgés a népért:
Istenünk, örök áldással áldd meg híveidet, és segítsd úgy ragaszkodni Egyszülötted evangéliumához, hogy arra a dicsőségre vágyakozzanak, amelyet apostolainak megmutatott, és oda el is jussanak. Krisztus, a mi Urunk által.



Igenaptár főoldal