2025-01-27

3. évközi hét hétfő

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Krisztus egyszer áldozta fel magát, hogy elvegye a bűnöket.
A világ végén azok üdvözítésére jelenik meg, akik várják eljövetelét.

Testvéreim!
Krisztus egy új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetségben elkövetett bűnök eltörléséért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.
Krisztus nem kézzel épített szentélybe lépett be, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk.
Nem azért lépett be ebbe a szentélybe, hogy többször áldozza föl magát, mint ahogyan az (ószövetségi) főpap évről évre belép – idegen vérrel – a szentély legszentebb részébe, a Szentek szentjébe. Hiszen akkor többször is szenvednie kellett volna a világ kezdete óta.
Így azonban most, amikor elérkezett az idők teljessége, egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Amint az ember számára elhatároztatott, hogy egyszer haljon meg, és utána az ítélet következzék, úgy Krisztus is csak egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye.
Másodszor már nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítésére, akik várják eljövetelét.
Ez az Isten igéje.
Zsid 9,15.24-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt! (1 a. vers. - 6. tónus)
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt!
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt!
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt!
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.
H: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt!
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4.5-6

ALLELUJA
Urunk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézust azzal vádolják, hogy az ördöggel cimborál.
Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”
Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát.
Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Ez az Isten igéje.
Mk 3,22-30

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Atyaistent, hogy szent Fia által árassza kegyelmi ajándékait a hívekre és a főpásztorokra, akiket az Egyházban egyesít a Szentlélek!
Lektor: 1. Őrizd meg, egyesítsd és kormányozd szentegyházadat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Tartsd meg Szentatyánkat, N. pápát épségben és biztonságban szent népednek kormányzására!
Hívek: Kérünk téged...
3. Áraszd Szentlelked világosságát az Egyház püspökeire és papjaira!
Hívek: Kérünk téged...
4. Adj az egész kereszténységnek békességet és egyetértést!
Hívek: Kérünk téged...
5. Mutasd meg jóságos arcodat a betegeknek és a szenvedőknek!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Adj örök nyugalmat N. testvérünknek [nővérünknek], akiért ezt a szent áldozatot felajánljuk!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Úristen, oltalmunk és erősségünk! Hallgasd meg Egyházad buzgó könyörgését! Te adod lelkünkbe a vallásos buzgóságot. Engedd, hogy amit hittel kérünk, azt valóban elnyerhessük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.


Igenaptár főoldal