12-27

Szent János apostol és evangélista – Ü

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek.
Szeretteim!
Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Az Élet megjelent. Mi láttuk, tanúságot teszünk róla és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.
Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen.
Ez az Isten igéje.
1Jn 1,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét! (12a. vers. - 2. tónus)
Előénekes: Király az Úr, a föld ujjongjon, * és örvendjen minden sziget.
Sötét felhő lebegi őt rül, * trónjának támasza jog és igazság.
Hívek: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Viaszként szétfolynak a hegyek az Úr előtt, * az egész föld Urának színe előtt.
Igazságosságát hirdetik az egek, * és nagy fölségét meglátják a népek.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
E: Fényesség ragyog az igazra, * és öröm a tiszta szíekre.
Örvendjetek, igazak, az Úrban, * és szent nevére áldást mondjatok.
H: Örvendjetek, igazak, az Úrban, * áldjátok nevét!
Zsolt 96,1-2.5-6.11-12

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk!
Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. (6. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
János gyorsabban futott, mint Péter, így előbb ért a sírhoz.
A hét első napján (húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,2-8

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
30. AZ APOSTOLOKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, Urunkat, mennyei főpásztorunkat, hogy Szent János és a többi apostol közbenjárására hallgassa meg kéréseinket!
Lektor: 1. Áldd meg, Urunk, Egyházadat, N. pápánkat, N. főpásztorunkat, püspökeinket és papjainkat, hogy mindig az apostolok hite és buzgósága lobogjon szívükben!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Küldj, Urunk, munkásokat aratásodba, hogy az evangélium világosságát az apostolok lelkesedésével terjesszék az egész világon!
3. Áraszd, Urunk, áldásodat a népek vezetőire, hogy békesség és szeretet uralkodjék az egész világon!
4. Áldd meg, Urunk, népünk szorgalmas munkáját, tartsd távol az elemi csapásokat, hogy bőséges kenyér legyen minden család asztalán!
5. Végül engedd, Urunk, hogy (N. testvérünk és összes) elhunyt szeretteink már most, és majdan mi is az apostolok boldog társaságának örvendezhessünk!
Pap: Hallgasd meg, Urunk, hitből fakadó kéréseinket, és teljesítsd reményünket! Hisszük és reméljük, hogy ami javunkra válik, megadod nekünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.


Igenaptár főoldal