2024-08-04

Évközi 18. vasárnap

Kezdőének:
Istenem, jöjj segítségemre, Uram, siess, segíts meg engem! Segítőm és szabadítóm te vagy, én Istenem, ne késlekedj! (Zsolt 69,2.6)

Könyörgés:
Urunk, boldogan vallunk téged teremtő és gondviselő Istenünknek. Oltalmazd mindenkor híveidet: újítsd meg kegyelmi adományaidat bennünk, és megújult életünket őrizd meg jóságosan. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
A Szin pusztában Izrael egész közössége zúgolódott Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezt mondták nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok minket a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.”
Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: „Íme, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki és gyűjtsön magának egy napra valót belőle. Így akarom próbára tenni, hogy követi-e parancsomat. Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Közöld velük: ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megtudni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” És valóban: estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő ereszkedett alá a táborra. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finomszemcsés dolog maradt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai meglátták és kérdezgették egymást: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 16,2-4.12-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr. (2. tónus.)
Előénekes: Hallottuk Isten nagyszerű tetteit, * amint atyáink elmondták nékünk.
Hirdetjük a jövő nemzedéknek az Úr dicsőségét és erejét, * a csodákat, amelyeket véghezvitt.
Hívek: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Parancsot adott a felhőknek odafönn, * és az ég kapuit megnyitotta.
Eledelül mannát hullatott, * mennyei kenyeret adott nékik.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Angyalok kenyerét ette az ember, * eledelt küldött nékik bőséggel.
Bevezette őket szent hegyére, * a hegyre, melyet jobbja szerzett nékik.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
Zsolt 77,3.4bc.23-24.25.54

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Azt mondom nektek, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban: ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon járatják az eszüket. Ti nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattatok, és megtanultátok, hogy az igazság Jézusban van. Tehát eddigi életmódotokkal ellentétben vessétek le a régi embert, akit a csalóka vágyakozások romlásba döntenek. Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben! Öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,17.20-24

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. (Mt 4,4b – 2. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,24-35

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Könyörögjünk, testvéreim, az irgalmas Istenhez, aki Krisztus által táplálja éhező lelkünket!
Lektor:
1. Add, Urunk, hogy mindig éhezzük és szomjazzuk a te igazságodat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Az Oltáriszentség gyakori vétele táplálja és erősítse a keresztény népet!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. A földi jólétért való küzdelem ne oltsa ki a népekben az örök üdvösség vágyát!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. A szenvedők vigasztalást, a bajbajutottak segítséget nyerjenek a szentáldozásból!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. A szent Útravaló által megerősítve távozzunk a földi életből!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Istenünk, nélküled senki sem lehet igazán boldog, és senki sem üdvözülhet. Tekints irgalmas szemmel hozzád könyörgő népedre, és engedd úgy boldogulni a földön, hogy elnyerje az örök életet! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Irgalmas Urunk, Istenünk, szenteld meg ezeket az adományokat, és elfogadva lelki áldozatunkat, neked szentelt örök áldozattá tegyél minket. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:
Kenyeret adtál a mennyből, Urunk (Istenünk), amely minden gyönyörűséggel és édes ízzel teljes. (Bölcs 16,20)
vagy
Én vagyok az élet kenyere – mondja az Úr. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. (Jn 6,35)

Áldozás utáni könyörgés:
Urunk, Istenünk, mennyei eledellel tápláltad lelkünket. Oltalmazz minket állandó pártfogásoddal, hogy örök megváltásodra is méltók legyünk. Krisztus, a mi Urunk által.