2024-01-14

Évközi 2. vasárnap

Kezdőének:
Misekönyv 368. oldal
Az egész föld imádjon téged, Istenünk, és dicsérjen téged, zengjen nevednek éneket, ó Fölséges! (Zsolt 65,4)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te kormányozod a mennyet és a földet: hallgasd meg néped esdeklő imáját, és adj békét napjainkban. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Sámuel, gyermekkorától fogva Éli főpap mellett az Úrnak szolgált. Az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt. Az Úr megszólította: „Sámuel, Sámuel!” A gyermek ezt felelte: „Itt vagyok.” Aztán odafutott Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Éli ezt válaszolta: „Én nem hívtalak, feküdj le és aludj.” Erre elment, és lefeküdt aludni.
Az Úr azonban újra szólította Sámuelt. Sámuel fölkelt, odament Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Ő azt felelte: „Nem hívtalak, fiam, feküdj le és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, mert az Úr szava még nem nyilatkozott meg neki.
Ezután az Úr ismét szólította Sámuelt, harmadszorra. Az fölkelt, odament Élihez, és így szólt: „Itt vagyok, hívtál.” Erre Éli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. Ezért azt mondta Sámuelnek: „Menj, feküdj le és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: »Szólj, Uram, hallja a te szolgád.«” Sámuel elment és visszafeküdt a helyére.
Akkor megjelent az Úr megállt előtte és szólította mint az előző alkalommal: „Sámuel, Sámuel!” És Sámuel így válaszolt: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád!”
Sámuel növekedett, az Úr pedig vele volt, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon.
Ez az Isten igéje.
1Sám 3,3b-10.19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. (7b. tónus.)
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Új éneket adott az ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben lam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre gyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy zösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,2 és 4ab.7-8a.8b-9.10

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! A test nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt.
Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele.
Kerüljétek a testiség bűnét! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatoké? Nagy volt a ti váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!
Ez az Isten igéje.
1Kor 6,13c-15a.17-20

ALLELUJA
Megtaláltuk a Messiást, azaz Krisztust, * kegyelmet és igazságot kaptunk általa. (Jn 1,41. 17b – 10. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben ott állt (Keresztelő) János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta , és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?”
Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik , András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,35-42

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, Urunkat, hogy mindig figyelmesen hallgassunk szavára!
Lektor:
1. Tedd, Urunk, készségessé szívünket tanításod befogadására!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Segítsd apostoli munkájában az Egyházat, hogy hozzád vezethesse a népeket!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Irányítsd a népek vezetőit, hogy hatalmukat az egész emberiség javára használják!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add, hogy szeressük a templomot, a te hajlékodat, ahol veled találkozhatunk!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Adj enyhülést és gyógyulást szenvedő és beteg testvéreinknek!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Istenünk, segíts minket kegyelmeddel, hogy testben és lélekben egyaránt neked szolgáljunk, és ezáltal eljussunk az üdvösségre! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Urunk, Istenünk, add, hogy méltón vegyünk részt ezekben a misztériumokban, mert valahányszor Fiad áldozatának emlékét ünnepeljük, megváltásunk műve folytatódik. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
Évközi I-VIII. prefáció, Misekönyv 447-454. oldal

Áldozási ének:
Asztalt terítettél nekem, és kelyhemet pompás itallal csordultig töltötted. (Vö. Zsolt 22,5)
Vagy
Megismertük és hittük a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. (1Jn 4,16)

Áldozás utáni könyörgés:
Urunk, Istenünk, áraszd szívünkbe szereteted Szentlelkét, hogy minket, akiket egyazon mennyei kenyérrel tápláltál, egyazon szeretet kapcsoljon össze. Krisztus, a mi Urunk által.