11-25
Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú
SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
A győztes Isten fia lesz; jutalma pedig maga az Isten.
Aki a trónon ült, így szólt: „Íme, újjáalkotok mindent.”
És azt mondta nekem: „Írd föl, mert ezek az igék hitelesek és igazak.”
Aztán folytatta: „Beteljesedett! Én vagyok az Alfa és az Ómega,
a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának vizéből. Aki győz, az mindent örökségül kap: annak Istene leszek, és ő fiam lesz nekem.”
Ez az Isten igéje.
Jel 21,5-7
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából. 7a. vers.
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk ellenünk.
Hívek: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
E: A vadászháló szétszakadt, * és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok hálójából.
Zsolt 123,2-3.4-5.7b-8
ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet. - 6. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják
megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy
se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt
Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem
az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,28-33
EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK
35.
A SZÜZEKRŐL
Pap: Kedves testvéreim! Terjesszük kéréseinket a mi Urunk, Jézus Krisztus elé, aki szavával és példájával felmagasztalta az Isten országáért vállalt szüzességet!
Lektor: 1. Aki Egyházadat, mint tiszta szüzet jegyezted el önmagaddal, őrizd meg azt mindörökké szentségben és ártatlanságban!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2 Aki Szűzanyától születtél, és szűzi életet éltél, add, hogy a világ ifjúsága egyre jobban megbecsülje a házasságig megőrzött szűzi tisztaság értékét!
3. Aki nekünk Szent N. szüzet a lángoló szeretet példaképéül adtad, engedd, hogy az ő imádságos pártfogását boldogan tapasztaljuk életünkben!
4. Aki gondját viseled hívő népednek, támassz közöttünk sok nagylelkű férfit és nőt, akik osztatlan szívvel szolgálnak téged, és fáradoznak embertársaik javáért!
5. Aki nem sejtett órában érkezel, add, hogy okos szüzek módjára virrasszunk, és lelkünk kegyelmi állapotának égő mécsesével várjunk téged!
(6. Aki megadtad híveidnek a megszentelő kegyelem menyegzős köntösét, ne zárd ki N. testvérünket [nővérünket] és többi halottunkat mennyei lakomádról!)
Pap: Urunk, te kedveled a szüzességet, de megszenteled a hitvesek szeretetét is. Teljesítsd kéréseinket, és adj Egyházadnak hívásodat követő szüzeket és törvényed szerint élő házastársakat! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.
vagy
31.
A VÉRTANÚKRÓL
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki a vértanúk hősiessége által mutatja meg a világnak az igaz hit értékét és az áldozatvállalás magasztosságát!
Lektor: 1. Vértanúidért, akik mindhalálig hűségesek maradtak hozzád, őrizd meg népedet az igaz hitben!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Vértanúidért, akik szabad lélekkel tettek tanúságot rólad, add meg az egész világnak a lelkiismereti szabadság ajándékát!
3. Vértanúidért, akik téged követve keresztjüket vállalták, add, hogy az élet minden baját mi is erős lélekkel viseljük!
4. Vértanúidért, akik tisztára mosták lelkük köntösét szent véredben, add, hogy legyőzzük a test és a világ csábításait!
5. Vértanúidért, akik együtt uralkodnak veled, fogadd be (N. testvérünket és összes) halottainkat örök országodba!
Pap: Győzelmes királyunk, Jézus Krisztus! Látod, hogy nélküled mennyire gyengék vagyunk. Állj híveid mellett a megpróbáltatás idején, és add meg nekik erősítő kegyelmedet! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.