2023-09-17

Évközi 24. vasárnap

Kezdőének:
Adj békét, Urunk, azoknak, akik benned bíznak, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak; hallgasd meg szolgád, és a te néped, Izrael könyörgését. (Vö. Sir 36,18)

Könyörgés:
Mindenség teremtő és gondviselő Istene, tekints reánk és engedd éreznünk irgalmas jóságod, hogy egész szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Bocsásd meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked.
A düh és a harag egyaránt utálatos, csak az ragaszkodik hozzá, aki bűnös. Aki bosszút áll, azon bosszút áll az Úr is, kemény számadást tart vele bűneiért. Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked.
Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél gyógyulást magának? Aki nem könyörül meg embertársán, a saját bűneiért hogyan imádkozik? Jóllehet ő csak ember, kitart a haragban, és ugyanakkor bocsánatot kér Istentől?! – hát az ő bűneiért ki ad elégtételt?
Gondolj a végső dolgokra, hagyd a gyűlölködést, gondolj halálodra, s tartsd meg a parancsokat. Gondolj a törvényre, ne gyűlöld embertársadat, gondolj az Istennel kötött szövetségre, s nézd el a sértést.
Ez az Isten igéje.
Sir 27,30-28,7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (11. tónus.)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk: * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.9-10.11-12

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Akár élünk, akár halunk, mindig az Úréi vagyunk.
Testvéreim!
Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Ez az Isten igéje.
Róm 14,7-9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek, * szeressétek egymást, amint én szeretlek titeket.” Jn 13,34 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem mondom, hogy hétszer bocsáss meg, hanem hetvenszer hétszer.
Abban az időben:
Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,21-35

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Isten szent Fia megbocsátást és irgalmat hozott a földre. Kérjük tőle, hogy példájára mi is meg tudjunk bocsátani.
Lektor: 1. Hogy az Egyház pásztorai mindenkor a megbocsátás és irgalom örömhírét hirdessék a világnak!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy az emberiség nagy családjában megszűnjék a viszálykodás és a bosszúállás!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Hogy önmagunkat legyőzve szívből meg tudjunk bocsátani az ellenünk vétkezőknek!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Hogy ne verjen bennünk gyökeret a sértődöttség, a harag és a megtorlás szelleme!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Hogy megbocsátó szeretetünkkel mi is méltók lehessünk a te irgalmadra!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Irgalmas Istenünk! Segíts minket, hogy szeretetben és békességben élve a földön, halálunkban is a tieid maradjunk! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Fogadd kegyesen könyörgéseinket, Urunk Istenünk, és vedd szívesen híveid áldozati adományait, hogy amit most neved dicsőségére egyenként felajánlottunk, mindnyájunk üdvösségére váljék. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:
Milyen drága a te irgalmad, Isten! Az emberek fiai szárnyad árnyékában találnak menedéket. (Vö. Zsolt 35,8)
Vagy
Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, Krisztus vérében részesít; a kenyér pedig, amelyet megtörünk, az Úr testébe kapcsol. (Vö. 1Kor 10,16)

Áldozás utáni könyörgés:
Mennyei ajándékod éltető ereje járja át lelkünket és testünket, Urunk, Istenünk, hogy ne a mi ösztönös természetünk uralkodjék bennünk, hanem e szentség hatása irányítson minket mindenkor. Krisztus, a mi Urunk által.



Holnapi olvasmányok

Tegnapi olvasmányok

Igenaptár főoldal